Közterületi kampányolásba és országjárásba kezd a Fidesz, hogy arra buzdítsa a választókat, szavazzanak nemmel az október 2-i kvótareferendumon.

A kampányról Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője számolt be csütörtökön Balatonfüreden, a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésének helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Elmondta, a Fidesz önkéntesei több mint 700 helyszínen szerveznek majd közterületi standolást, és csütörtökön elkezdődik a népszavazással kapcsolatos országjárás is, amelynek során több mint 200 fórumot tartanak – 80 előadó részvételével -, az elsőt Veszprémben.

A szóvivő azt is közölte, hogy a korábbi kvótaellenes petíciójuk minden aláíróját megkeresik.

MTI

Fotó: Demokrata/T. Szántó György