A Fidesz Budapest hangsúlyozta: a BKK-nak a jegykiadó automaták gyártásáról, szállításáról és üzemeltetéséről szóló tenderbe „tört bele a bicskája.” A Lánchíd felújítása miatt pedig újabb bírság várható, ugyanis „nem voltak képesek” időben bejelenteni az alvállalkozókat – tették hozzá, megjegyezve: így nem csoda, hogy nem marad pénz Budapesten.

Hirdetés

A szervezet úgy fogalmazott, „ennyi a baloldal mérlege: folyamatosan hibáznak, a szabálytalanságokat egyszerűen nem tudják vagy nem akarják elkerülni.” Közölték: az újabb bírsággal együtt eddig már összesen csaknem 300 millió forint ment el a szabálytalan közbeszerzések miatt.

„Főpolgármester úr, nem inkább olyan tanácsadókkal kéne körülvennie magát, akik nem talicskázzák szét a pénzt, hanem munkájukkal inkább segítik Budapest fejlődését, gyarapodását?” – szegezte Karácsony Gergelynek a kérdést a kormánypárt budapesti szervezete.

Korábban írtuk