„Nincs nemzet a földön, a melynek eredetével idegen írók és magyar írók is annyian foglalkoznának, mint a magyarokéval” – olvassuk Fischer Károly Antal 1904-ben megjelent A magyar történetírás hanyatlása című kötetében. „A XIX. század elején egy új irány keletkezett, a melynek alaptétele az vala, hogy a magyar nyelv a finn-ugor nyelveknek keveréke és így a magyar nemzet maga is az. Ezen elmélet külföldi, német (osztrák) találmány, mely minálunk Hunfalvy Pál és Budenz József vezetése alatt burjánzott leginkább… Elméleteik írásánál tájékozatlanságukon kívül ellenséges indulat és irigység is vezette őket (…) a milyen alaptalan és semmi által nem indokolható ez az állítás, oly sok követőre akadt mégis, mert Hunfalvy és Budenz hatalma és tekintélye nagy volt és általuk boldogulhatott mindenki, a ki őket követé… Ezután kezdődött az az áldatlan, siker nélküli harcz a finn-ugor s török elmélet tudósai között; a ki a finn-ugor tanokkal szembe mert szállni, az, szerintök nem ismeri a »tudományos« búvárlatok eredményeit, az nem »komoly szaktudós«, az laikus. Ilyenféle üres frázisokkal akarták elütni az elméleteik ellen intézett támadásokat (…) Igazi őstörténelmünknek azonban vannak megbízható kútforrásai. Ezek (a kínai), a régi görög, aztán a római, a byzánci, az örmény és egyes arab írók, kik a hun-magyar népet ismerték, mert közte jártak. Vannak tovább nemzeti krónikáink is és történeti alapon senki sem lehet feljogosítva arra, hogy krónikásaink történeti levezetését mesének mondja. És van nemzeti hagyományunk, melynek igaz voltáról a történelem tanúskodik (…) a nép tudja mindazokat, amit Önök, modernek nem tudnak…”

Kétféle történetírás létezik: az egyiket történészek írják, akik jobb megélhetésük reményében kiszolgálják a mindenkori hatalmat és egy másik, amelyet hagyományaiban a nép őriz; ez utóbbi bizonyult mindig igaznak. Amíg az ország történelmét a XIX. században a nyelvészek és a történészek, a XX. században a fizikusok és a biológusok írták, addig a XXI. század elmúlt néhány évében a különböző népek eredetét, vándorlását a genetikusok „tették helyre”, bebizonyítva a népi emlékezetben őrzött történetírás igazságát. Magyarországon ma is a XIX. századi, ránk erőltetett német-osztrák – monarchikus – őstörténetet tanítják; minden hivatalos történelemkönyvünket „szakmai ellenőrzés” címen ma is cenzúrázzák a Magyar Tudományos Akadémia „tudósai”, nehogy véletlenül igaz, nemzeti büszkeségre alapot adó őstörténetünket fiataljaink megismerjék.

Mit írnak eredetünkről 2005-ben a hivatalos magyar történelemkönyvek és mit kellene mindezek helyett tanítanunk? A monarchikus ferdítések előtt Magyarországon még igaz őstörténetet tanítottak, ami záloga volt fennmaradásunknak. Nézzünk néhány példát ma használatos tankönyveket véve alapul.

Horváth Péter: Történelem általános iskola 5. évfolyama számára. Nemzeti Tankönyvkiadó. (Arany-díjjal kitüntetett tankönyv). „Őseink több ezer évvel ezelőtt egy közös őshazában együtt éltek más finnugor népekkel” (p. 151.). „Őseink több ezer évig vándoroltak s nomád életet éltek…” (p. 166.). „Őseink felcserélték az erdei életmódot a pásztorkodásra” (p. 153.). „Amíg a magyar fősereg távol volt, a besenyők két oldalról támadtak az Etelközben maradtakra. A magyarok állataikat hátrahagyva futva igyekeztek túljutni a Kárpátok hágóin és szorosain, s közben sokan elestek a véres küzdelemben. A támadók azt nem tudták megakadályozni, hogy a menekülők Erdélybe érjenek” (p. 163.). „A székelyek a Levédiában magyarokhoz csatlakozott kabar nép utódai…” (p. 165.).

Horvát Péter-Hámori Péter: Történelem az általános iskola 6. évfolyama számára. Nemzeti Tankönyvkiadó (Arany-díjjal kitüntetett tankönyv). „A honfoglaló magyarság nem élt állandóan egy helyen. Ha valahol elfogyott a legeltetésre alkalmas fű, „szedték sátorfájukat” és máshol telepedtek le” (p. 58.). „A honfoglaló magyarok pogányok voltak. Isteneiket a különböző természeti jelenségekben tisztelték” (p. 59.). „A kalandozó hadjáratok legfontosabb oka a zsákmányszerzés, valamint foglyok ejtése volt. A honfoglalók számos olyan terméket is megszerezhettek, amit maguk nem tudtak előállítani. Különösen kedvelték a nemesfémeket…” (p. 61.).

Horváth Péter (összeállítása): Történelmi olvasókönyv általános iskolásoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó. „Attila főemberei azt tanácsolták, hogy itt a kedvező alkalom a Római Birodalom megtámadására. Attila hallgatott a tanácsra, és hadat indított” (p. 151.).

Kővári Zoltán-Dr. Fekete Zoltán: Történelem és állampolgári ismeretek. A szakiskolák 9. évfolyama számára. „A magyar nép finnugor eredetű (amely az uráli alapnyelvből származik, s annak is az ugor ágát képezi, és a Kr. e. II. évezredben vált el a finn-permi nyelvektől). Rokonaink az obi ugorok (vogulok és osztyákok). Rajtuk kívül – a rokonaink közül – az észtek és a finnek rendelkeznek önálló állami léttel” (p. 5.). „Elődeink mintegy 1400 évig éltek a sztyeppéken egyre nyugatabbra sodródva a nomád szkíták közt” (p. 6.). Etelközből „őseinknek menekülniük kellett…” (p. 6.). „A vándorlás során a nomád állattenyésztés mellett megismerték a földművelést… földbe süllyesztett házakban éltek… vallásuk a sámánizmus sokféle hiedelemből áll…” (p. 9.).

Závodszky Géza: Történelem és társadalomismeret a szakiskolák 9. évfolyama számára. Nemzeti Tankönyvkiadó. „A magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik (…) Az a mag, amely körül sok-sok évszázad alatt a honfoglaló magyar nép kikristályosodott, finnugor csoport volt (…) Őseink Levédiában öt évig laktak az ingoványok között nagy nyugalomban. A hatodik évben ismét kalandozni mentek a pusztába, ahol Belár leányaira bukkantak…” (p. 5-6). „A magyarok, mint általában a sztyeppei lovas népek, gyakran indultak szomszédaik kárára zsákmányszerző hadjáratokra” (p. 11.). (Meg kell jegyeznünk, hogy a szerző megpróbál eligazodni a különböző őstörténeti írások között anélkül, hogy egyéni, kiforrott véleménye lenne a magyar őstörténetről).

Gyapay Gábor-Ritoók Zsigmond: Történelem a középiskola I. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó. „A magyar nyelv és a magyar nép a finnugor népek családjából származik… az őshaza valószínűleg Nyugat-Szibériában, az Ob folyó alsó folyása melletti, főleg erdős területen volt, ahol a Kr. e. VI. évezredben az uráli népek közössége élt. Folyók és tavak mellett, elsősorban a halászat és a vadászat adta őseink élelmét… Fél évezred múlva a korlátozott mértékű állattartásról rátértek a nomád ló- és juhtenyésztésre… a Kr. előtti I. évezred folyamán alakult ki az obi-ugoroktól elvált nép saját tudata és ennek megfelelően saját neve is” (Pp. 239-241). „A magyaroknak hirtelen kellett etelközi szállásterületüket kiüríteniük, és új hazába vonulniuk. Közben valószínűleg tetemes veszteséget szenvedtek emberben és anyagiakban…” (p. 244). „A magyarok vallása a sámánizmus volt…” (p. 249).

Bellér Béla: Történelem a középiskolák I. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó. „A magyar őstörténet kérdéseiben kevesebb a bizonyosság, mint a feltevés… a magyar nyelv és nép legrégibb kapcsolatai az uráli népek, a szamojédok és a finnugorok felé mutatnak… az uráli őshazában őseink halászattal és vadászattal foglalkoztak… (p.264) … A római uralomnak a népvándorlás vetett véget. Kr. u. 375-ben a hunok átkelnek a Volgán, és ekkor még a Volga-könyökben élő magyarokat is alattvalóikká teszik” (p. 274). „A katonai védelem nélkül maradt magyarság – állatai, ingóságai nagy részét hátrahagyva – fejvesztve menekült és nagy veszteségek árán vergődött át a Délkeleti-Kárpátok hágóin a Kárpát-medencébe” (Pp. 277-278).

Száray Miklós: Történelem a középiskolák számára. (Nemzeti Tankönyvkiadó). „Kr. e. 1000 és Kr. e. 500 között a déli nomáddá vált ugorságból kezdődött meg a magyarság kialakulása. Kr. e. 500 körül – kikerülve a »sztyepp országútjára« megkezdte vándorlását a Kárpát-medence irányába… (p. 190). Kr. e. 500 és Kr. u. 500 közötti nomád népmozgások egyike sodorta eleinket új szállásterületükre, Baskíriába (p.192)… Mint a nomád népek általában, a magyarság Etelközből kiindulva zsákmányszerző hadjáratokat vezetett… nyugat felé portyáztak”. (p. 193).

Herber Attila-Martos Ida-Moss László-Tisza László: Történelem 3. Első rész: A magyarok története az államalapításig. (Egyetemi előkészítő anyag, lektorálta: Kristó Gyula és Engel Pál). „Az ősmagyarság nagyjából a Kr. e. 1000 és 500 közötti időszakban kezdte el önálló fejlődésének útját járni. A magyar őshaza területét a Dél-Urál környékére tehetjük. (p. 13)… A mai Baskíria területe volt a magyarság első európai szálláshelye. (p. 15) … A magyar törzsek talán 750 körül nyugat felé vándoroltak. (p. 16) … A magyarság ősvallásának papjait sámánoknak nevezték, ezért hívják sokan vallásukat sámánizmusnak” (p.19). „A besenyő támadás következtében az Etelközben maradt törzsek szó szerint bemenekültek a Kárpát-medencébe. Teljesen rendezetlenül, az erdélyi hágókon és főleg az Al-Duna mentén jutottak be Erdélybe…”

Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Egyetemi tankönyv. Osiris Kiadó. „Azt a területet, ahol a finnugor nyelvi közösség részeként a magyarság elődei is éltek, őshazának (finnugor vagy újabban uráli őshazának) tekintjük. Mára már idejét múlta az az elképzelés, hogy a finnugorok őshazája Belső-Ázsiában, a Szaján-hegységben és az Altaj hegység nyugati részében volt, mivel megdőlt az a feltevés, hogy a finnugorok és az altaji nyelvcsalád tagjai nyelvrokonok lennének… (p. 30.) Az uralkodó foglalkozási ág a vadászat és a halászat volt (p. 32.)… Az ugor közösségből való kiválás voltaképpen az ősmagyarság önálló életének kezdetét jelenti. (p. 38)… A nomád életmódra áttért magyarság nyugat-szibériai, dél-uráli őshazájában beillett a nomád környezetbe. (p. 39). Levedi nem egyszerűen a magyar törzsszövetség vezetője, hanem a különböző – finnugor és török nyelvű – törzsekből, törzsi töredékekből összeálló konglomerátumnak a megszervezője is volt. Nevének finnugoros jellege arra utal: a vezérszerep a törzsszövetségen belül a finnugor nyelvet beszélő magyaroké volt. (p. 43.) …. Levédiában a magyarok a rabolt értékeket a Fekete-tenger partján Kercs kikötőjében eladták a bizánciaknak. (p.46) …. Etelköz fekvéséből következik, hogy a menekülő magyarok elsősorban a Kárpátok északkeleti hágóit vették igénybe a Kárpát-medencébe való behatoláskor… (p. 52) … A Kárpát-medence birtokbavétele nem volt más, mint egyszerű szállásváltás; a honfoglalás katonai vereségek által előidézett szükségmegoldás volt… Minden további, a magyar hagyományban a honfoglalásról megőrzött értékelés magán hordozza a torzítás nyomait…” (p. 55.). A nemrég a Hadak urához költözött Kristó Gyula őstörténetéből még további „nagyszerű” gondolatok olvashatók: „a magyar népnév a finnugor nyelvű magyok (mancsok) eredménye… Arra a kérdésre, hogy hol tartózkodhattak a magyarok a IX. század elejét megelőzően, nem lehet biztos választ adni… Levedi a halálfélelem állapotában volt, amikor a besenyőktől elszenvedett vereség után nyugatra kényszerült menekülni népével… Etelközben egy magyar nomádállam körvonala rajzolódik ki… A magyar fejedelemség, mint kazár bábállam jött létre… Az a hiedelem, hogy a magyarok Vereckénél hatoltak volna be a Kárpát-medencébe, a források alapján nem kellőképpen megalapozott… Anonymus regényes gesztájának legtöbb szereplője, az általa leírt eseménymenet összessége képzelet szüleménye… Az egész északkelet irányú bejövetel egy »szép« etimológia kedvéért született meg… A honfoglalás előestéjén legnagyobb számban szlávok éltek a Kárpát-medencében… A magyaroknak nevezett avarok az időben a Dunán túl kóborolva sok szörnyűséget követtek el. Ugyanis a férfiakat és az idős nőket mind egy szálig legyilkolva, a fiatal nőket kéjvágyuk kielégítésére barmokként magukkal hurcolva egész Pannóniát kiirtva pusztították… A magyarok a X. század első felében még nomádok voltak… A magyarság nem választott, a kényszerűség jelölte ki a Kárpát-medencét számára…”

A fenti igaztalan, lealacsonyító „őstörténet” helyett mit kellene tanítanunk? A valóságot, azt, amit a monarchikus-szoclib ideológia által irányított magyar történetírás előtti időkben tanítottak, azt, ami a magyarságnak büszkeséget és tartást adva átsegítette a nehéz, kilátástalannak tűnő időkön. A magyar nép bölcsője Belső-Ázsiában (Kelet-Turkesztánban) a többi nagyállattartó és földművelő török (türk) nép között ringott. Tagja volt a hsziungnú (hun) törzsszövetségnek. A Kínai Császári Évkönyvek megemlítik, hogy amikor a kínaiaknak kevés volt a gabonája és kicsi az állatállománya, tőlük vásároltak, a hsziungnúk pedig a megállapodásokat „saját írásjegyeikkel” rögzítették. A hunok növény- és állattartását a régészeti telepfeltárások is igazolják (Najma Tolgoj lelőhely feltárása stb.).

Krisztus után 91-ben szétesett a hun törzsszövetség. A nyugati hunok előbb Közép-Ázsiában a Csu-folyó környékén tartózkodtak, majd a Fekete-tenger környékén éltek mindaddig, amíg 361-ben a rómaiak be nem hívták őket a Kárpát-medencébe a szarmaták és a gepidák kordában tartására. (Attila hun király – az első évezred egyik legnagyobb uralkodója – 395 körül született és 453-ban bekövetkezett halála után a hunok maradéka a mezőségi Csigle-mezőre költözött, majd onnan benépesítették Erdélyt – az ő utódaik a székelyek). Belső-Ázsiában ezután megalakult az első türk (török) törzsszövetség, amelyből kiváltak a zsuanzsuanok és a közép-ázsiai tarkalovú (var) néppel egyesülve 568-ban, majd utána két hullámban mint avarok letelepedtek a Kárpát-medencében.

Őseink a második török (türk) törzsszövetségből a Kr. utáni IV. század elején szakadtak ki és indultak el a népek országútján nyugat felé. Útjuk első állomása Közép-Ázsia, Turán volt, ahol a szogdok, a baktriaiak, a horezmiek és a perzsák látókörébe kerültek, akiktől sok új ismeretet vettek át. Mivel a nagy birodalmak között sokasodni nem tudtak, következő szálláshelyük a Kaukázus lett, ahol grúz és örmény szerzők adnak hírt róluk. Innen északra, a Volga-Káma folyó vidékére, „Magna Hungaria” területére vonultak, ahol néhány évtizedig együtt éltek finnugor népekkel, de a finnekkel és az ősi ugorokkal való genetikai kapcsolatukat a „marker”- és a mitokondriális DNS-vizsgálatok kizárják. Ezután rövid időt töltöttek a Fekete-tenger északkeleti vidékén a Meotis környékén, Levedi törzsterületén, ahol a kazár uralkodónak 20 000 lovasíjászt adtak bérbe. Őseink itteni tartózkodásáról a Bíborbanszületett Konsztantín császár tudósít. Miután a Kaukázus népei, a Kazár birodalom és a miserek-tipterek közé szorítva lélekszámban nem tudtak gyarapodni, ezért átköltöztek a Kárpátok keleti oldalára Etelközbe, ahol 45 évet tartózkodtak. Innen figyelték, mi történik a Kárpát-medencében.

A Dunántúl területére benyúlt Arnulf frank uralkodó területe; Arnulf 900-ban halt meg, ezért a magyarok a Dunántúlt csak 901-ben vették birtokba. A Kárpát-medence északi részét egy Szvatopluk nevű morva őrgróf birtokolta, az erdélyi sóbányákat pedig három bolgár csoport őrizte. 894-ben Árpád a kazároktól levált és a hozzájuk csapódó három „lázadó” (kabar) csoporttal bejött a Kárpát-medencébe; a kabarok elfoglalták a bolgároktól a sóbányákat. Szvatopluk 894-ben meghalt, így a Kárpát-medence északi része is „szabad” lett, a Nagy Magyar Alföldön és Erdélyben sem volt szervezett birodalom. 895 májusában a határainkon kívül tartózkodó hét törzs a hozzájuk legközelebb eső hágón keresztül tudatosan visszafoglalta Attila ősi birodalmát. A magyarok honfoglalását meggyorsította a szintén török származású besenyők mozgolódása, akiket később maguk közé telepítettek. A magyarok 895 után végleges hazára leltek a Kárpát-medencében, ahol folytatták ősi növénytermesztésüket és állattartásukat. Mivel itt volt Európa aranykészletének 40 és ezüstkészletének 50 százaléka, a bizánciakkal és az arab világgal bartel-kereskedelmet folytattak, nagy gazdagságra téve szert. Ibn Ruszta arab történetíró 930 táján ezt írta őseinkről: „a magyarok turk fajtájúak és vezérük húszezer lovassal vonul harcba… A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Sok szántóföldjük van… ezek a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk selyembrokátból való. Fegyvereik ezüsttel és arannyal vannak kiverve és gyönggyel berakottak…” VI. Bölcs León bizánci uralkodó pedig úgy emlékezik meg a magyarokról, mint akik „szabadság- és pompakedvelők”.

A X. században a magyarság kisebb csoportokba szerveződve megismerte Európát, majd Géza fejedelem belátta, hogy Európában nem törzsszövetségi, hanem állami szervezetben lehet csak fennmaradni. Pénzt nyomatott és előkészítette népét az államiságra. Fia, Szent István ezt azzal segítette, hogy a keleti kereszténység helyett felvette a római katolikus vallást. Az 1027 körüli időben Szent István fiához, Imre herceghez írt intelmeiben megalkotta a világ második alkotmányát (az első alkotmány az izlandi volt 720-ban) és az Árpád-ház sokszínű (bajor, lengyel, német, francia, itáliai, bizánci, római stb.) beházasodásokkal Európa vezető hatalmává vált.

A Kárpát-medencei „magyarságot” a hunoktól (Kr. u. 361) a kunok letelepítéséig (Kr. u. 246) számíthatjuk. Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe költözött népek közül kiemeljük a 895-ben beköltözött mintegy félmilliónyi „Árpád-népét” (az onogurokat) és annak vándorlási útvonalát kísérjük végig. Az indoeurópai világba érkezett europid, de nem indoeurópai magyarság magába olvasztotta a Kárpát-medence mintegy 250 000 főnyi őslakosságát, miközben megtartotta török nyelvét, szellemi- és tárgyi kultúráját, de még élettani adottságait is. Azóta harmincszorosára megsokasodva máig itt él Európa szívében. Ezt a magyarokon kívül egyetlen más, Európába költözött nép sem tudta megtenni.