Hirdetés

Kovács Zoltán a videóban elmondta, ezzel egy „rendkívül erős üzenet” fogalmazódik, amelyet Brüsszelben sem hagyhatnak majd figyelmen kívül.

Az államtitkár úgy fogalmazott, „az európai baloldal képviselői még az ünnepek alatt is folyamatosan jelét adták annak, hogy mások mellett a migráció, a háború finanszírozása és a rezsicsökkentés eltörlése kérdésében is azon dolgoznak, hogy megkerüljék a magyar emberek akaratát”.

Kovács Zoltán szerint „Korányi Dávid újbóli színrelépése és megjegyzései is nyilvánvalóvá teszik azt, hogy a magyar és az európai baloldal is azon dolgozik, hogy Magyarország ne kaphassa meg a neki járó uniós forrásokat és a magyarok úgy táncoljanak, ahogy ők fütyülnek”.

Az államtitkár a videóban mindenkinek köszönetet mondott, aki kitöltötte a konzultációt, illetve azoknak is, akik majd ezt követően teszik ezt meg.

Korábban írtuk