– A történelmi kudarccal végződött választások óta nem tért még magához a baloldal, a jelenlegi energiaválság és a feltűnő tanácstalanság azonban már nem magyarázható az áprilisi bukással

Hirdetés

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője. Hozzátette: két és fél hónap után joggal várják el a szavazók, hogy a baloldali pártok végre megtalálják a hangjukat. – A szétesett hatpárti szivárványkoalíció minden pártja – a Demokratikus Koalíció kivételével – személyi és vezetési válsággal küszködik, politikai mondanivalójuk továbbra sincs, de a Gyurcsány Ferencék által meghirdetett „ellenállásra” sincs jelenleg társadalmi igény – jelezte a politológus. Mint hangsúlyozta, a kormányt törvénytelennek nevezni még az baloldali szavazók számára is hiteltelen álláspont, ami inkább tűnik pótcselekvésnek, mint vérmes ellenzéki álláspontnak. – Nem csoda, hogy a szavazók elfordultak a baloldaltól, cserbenhagyottnak érzik magukat, hiszen a baloldali frakciók csak alibiznek a parlamentben, jól láthatóan alig várják már, hogy elkezdődjön a nyári szünet, ami lehetőséget adna a sorok rendezésére – fogalmazott a szakértő.

Nagy Ervin arra is kitért, hogy jelenleg két pártnak, a Demokratikus Koalíciónak és a Momentumnak van esélye a baloldal integrálására, ám az utóbbiban lezajlott tisztújítás és a kudarcos „obstrukciós” kísérlet arra enged következtetni, hogy Fekete-Győr Andrásék elvesztették azt a lehetőséget, ami egy frissen parlamentbe jutott pártnak alkalmat adott volna arra, hogy valami egészen új attitűdöt mutasson. A XXI. Század Intézet munkatársa szerint így egyedül a Demokratikus Koalíciónak maradt esélye arra, hogy összefogja a darabjaira hullott baloldalt.

– Jakab Péter lemondása és a botrányok után a Jobbik elindult az „elkisgazdásodás” útján, és kiszállt az ellenzéki pártok közötti vezető szerepért folyó versenyből, a Párbeszéd továbbra sem létezik, mint valódi párt, az LMP keresi ugyan a helyét, de a Gyurcsánnyal való együttműködés végleg hiteltelenítette a pártot

– hívta fel a figyelmet a szakértő. Szerinte a képlet úgy néz ki, mint három évvel ezelőtt, amikor a baloldali pártok körében rendre felmerül az együttműködés igénye, ám valójában versenyt futnak egymással. – A tanácstalanságot jól mutatja, hogy Keszthelyen bejelentették, hogy sem külön-külön, sem pedig együtt nem állítanak polgármesterjelöltet a Fidesz jelöltjével szemben a vasárnap esedékes időközi választáson – emlékeztetett Nagy Ervin.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!

Korábban írtuk