Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Boros Anita kiemelte: az augusztus végén elindított Tisztítsuk meg az Országot! projekt első szakaszában a kormány öt mintaprogramot tervez megvalósítani. A különböző helyszíneken a kijelölt közreműködő szervezetek segítségével feltérképezik a lerakóhelyeket, megvizsgálják az ott található hulladék mennyiségét és összetételét, valamint az eredményes eltávolításához szükséges kapacitásokat – ismertette.

Hozzátette: a magyarországi illegális hulladéklerakás egyik leggyakoribb helyszínei az erdőszélek, patak- és folyópartok, mezős területek. Az itt található hulladékok összetétele az eddigi tapasztalatok alapján leginkább lakossági, illetve építési- és bontási hulladék.

Boros Anita elmondta: a 2020-as Tisztítsuk meg az Országot! programban a kormány elkötelezte magát az ország illegális hulladéknak leginkább kitett területei megtisztítása mellett. Az ITM a szaktárcák közreműködésével kidolgozta azt az egymásra épülő intézkedésrendszert, aminek része a legális és biztonságos hulladéklerakók létrehozása, a gyűjtőpontok számának növelése az illegális hulladéklerakás felszámolására – ismertette. Hozzátette: a rendszer másik fontos része a büntetőjogi szankciók drasztikus szigorítása és a helyben kiszabható, helyszíni közigazgatási bírságrendszer bevezetése.

Korábban írtuk

Közlése szerint jelenleg ezen dolgoznak, javaslataikat hamarosan a kormány elé terjesztik második olvasatban.

Az ország megtisztításához kérik az állampolgárok segítségét is – folytatta, jelezve: kifejezetten az illegális hulladéklerakók azonosítására kifejlesztették a Hulladékradar nevű mobiltelefonos alkalmazást. Ezen bárki bejelentheti, hogy milyen típusú, becsült nagyságú hulladékkal és merre találkozott. Az alkalmazáson keresztül eddig több mint ezer bejelentés érkezett, közel kétezer fotóval, a tesztüzem még tart – mondta.

Boros Anita megköszönve az eddigi bejelentéseket, közös cselekvésre szólított fel azért, hogy Magyarország tüdeje, a zöldfelületek háborítatlanul, szennyezéstől mentesen tölthessék be létfontosságú szerepüket.

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára közölte: a háromhektáros erdőfoltban több mint 170 köbméter illegális hulladékot azonosítottak a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai, akik a terület megtisztításán legalább egy hétig fognak dolgozni. Fővárosszerte és országszerte több tízezer hektár ilyen erdőterület szenved az illegális hulladéklerakástól, ami néhol már az erdő pusztulását okozza – mondta.

A IX. kerületi erdőfolt megtisztításával indul el a Tisztítsuk meg az országot! programon belül az erdőgazdasági és nemzeti parki mintaprogram, emellett még két helyszínen dolgoznak a rehabilitáción – közölte. Hozzátette: az erdőgazdaságok már részben felmérték a kezelésükben lévő 1,1 millió hektáron található hulladék mennyiségét, közel 50 ezer köbméternyi illegális hulladékot kell a programban felszámolni. A nemzeti parki igazgatóságok is elkezdték a felmérést, a munkával várhatóan szeptember közepén végeznek – mondta.

Ismertette, hogy terveik szerint 900 kamerát helyeznek ki az állami erdőgazdaságok területén és több mint 300 sorompót, valamint árkokat létesítenek, hogy megakadályozzák az erdőkbe a behajtást, a hulladék újbóli lerakását.

A hulladék elszállítása országszerte jelentősen hozzá fog járulni az egészséges emberi környezethez, az erdők fenntartásához, javítva ezzel az ország környezeti állapotát – mutatott rá.