Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Zsigmond Barna Pál (Fidesz) kiemelte: a határon túli magyarság szempontjából az elmúlt évben sorsdöntő választások voltak, és többnyire sikeresen szerepeltek ezeken. Az elért választási eredmények fontosak, mert elengedhetetlen az erős képviselet a helyi és országos döntési szinteken – mutatott rá.

Közölte: a baloldal 2004-ben kirekesztette a nemzetből a határon túli magyarokat, Gyurcsány Ferenc DK-elnök mindig ellenük volt, de legutóbb a Momentum is egy román párt mellett kampányolt.

Úgy vélte, a hétvégi romániai választás tétje, hogy mennyire erős felhatalmazása lesz az RMDSZ-nek. Mindeközben a román állam a magyarok elleni támadásban gondolkodik, és Ukrajnában is példátlan támadás érte a magyarokat – mondta. Hozzátette: kiállnak a magyarok mellett, és Ukrajnának le kell állnia a magyarok elleni durva támadással, mert ez elfogadhatatlan.

Hangsúlyozta: az erdélyi magyarságnak sikerült túllépnie a megosztottságon, és csak akkor győzhetnek, ha összefognak. A cél az, hogy legyenek megkerülhetetlenek a román politikában – fogalmazott.

Korábban írtuk

Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára úgy válaszolt, a viszonyulás a határon túli magyarokhoz mutatja a törésvonalakat a parlamentben is. A 2004-es népszavazáson a baloldal egységesen fellépett a külhoni magyarok magyar állampolgárságának lehetősége ellen, ez egy szégyenletes emlék, amelytől azóta sem tudtak elszakadni – mondta. Hozzátette: a Momentum példája azt mutatja, hogy nem számíthatnak jóra az újaktól sem.

Közölte: a legfontosabb, hogy a határon túli magyarok a választásokon álljanak ki a saját érdekükért és válasszanak saját képviselőket az erős képviseletért.