Fotó: MTI/Komka Péter
Meszes Balázs, az Esztergomi Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese (b) Szakképzésért Apáczai Csere János-díjat vesz át Hankó Balázstól, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárától a váci Piarista Kilátó Központban tartott ünnepségen 2023. június 15-én

Hankó Balázs a szakképzésben dolgozó 25 ezer oktató munkáját megköszönve azt mondta, tevékenységük hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom ne csak munkaalapú, hanem tudásalapú is legyen.

Hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett: a szakmai egyeztetéseket követően 2020-ban kezdődött meg a szakképzés rendszerének megújulása, ez magában foglalja a szakmaszerzést, az érettségit, és eljuttatja a diákokat az egyetemi felvételiig.

Az idén 74 százalékkal emelkedett a technikumokból felsőoktatásba jelentkezők száma – emelte ki Hankó Balázs. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a struktúrát alakították át, hanem magát a képzést is, és a gyakorlat került a középpontba.

A duális képzés, az „igazi gyakorlatközeliség az, ami a szakképzést viszi”, és ami példaként szolgálhat a felsőoktatás területén is – tette hozzá.

Az államtitkár felidézte azt is, hogy egyedülállóan széles körű ösztöndíjrendszert alakítottak ki. Kitért arra, hogy a szakképző intézmények fejlesztésével igyekeznek infrastrukturálisan előrelépni, de ezek a fejlesztések nem érnek semmit a jelen lévők áldozatos munkája nélkül.

Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke kiemelte, az oktatóknak nyitottnak kell lenniük a világra, a változásokra, folyamatosan meg kell újulniuk, de nem szabad megfeledkezniük a nevelőmunkáról sem; a szakképzés megújítása és jövője a jó oktatókon is múlik.

A diákok körében végzett felmérés szerint a tanulók fontosnak tartják, hogy olyan tudást kapjanak, amit a munkájukban tudnak majd használni, értsék, amit tanulnak, és az iskolában odafigyeljenek rájuk. Ez magyarázhatja azt, hogy jelentős részük, 43 százalékuk technikumban tanul tovább – tette hozzá Magyar Zita.

Korábban írtuk