Fotó: T. Szántó György/Demokrata

… tagja akarok lenni annak az egyre bővülő közösségnek, amelynek célja, hogy megvédje életformánkat, családjainkat, hitünket, nemzetünket.

Talán meglepő, amit mondok: az egész ország számára jobb lenne, ha nem lenne szükség a Békemenetre, ha a család, a nemzet, a kereszténység és a demokrácia fontosságában egyetértenénk, ha minimális konszenzus lenne az alapvető értékeinkben. Ám sajnos már nagyon régóta nem ez a helyzet, sőt azt látjuk, hogy az említett értékeket tagadó hazai és nemzetközi körök, hálózatok egyfajta végső harcra szánták el magukat a 2022 áprilisi választások kapcsán.

Hirdetés

Eleinte az volt a jelszavunk, hogy „Nem leszünk gyarmat!”, és minden okunk megvolt erre, hiszen a második Orbán-kormány megalakulása után a brüsszeli bürokrácia folyamatosan veszélyeztette szuverenitásunkat, támadta alaptörvényünket, gazdasági lépéseinket, sajtó- és médiaviszonyainkat. Ezek a támadások az eltelt tíz év alatt sem szűntek meg, sőt az uniós bürokrácia már nemcsak politikai támadásokat folytat velünk szemben, hanem immáron jogi és pénzügyi eszközökkel próbál bennünket zsarolni és arra kényszeríteni, hogy vagy álljunk be a föderális és globalista sorba, vagy hagyjuk el az uniót. Mindent megtesznek kívülről, hogy megbuktassák a jelenlegi kormányt, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy megakadályozzuk ezt, mert a kormány védelme egyben a szuverenitásunk és demokráciánk védelmét is jelenti.

Azonban a minket elfogadni nem tudó hazai és globális hálózatok továbbléptek a politikai témákon és megtámadták hagyományos életformánkat, családjainkat, a két emberi nem közötti viszony alapvető, évezredes normáit. Nyugodtan mondhatjuk, némi szójátékkal élve, hogy ezek olyan „nemtelen” támadások, amelyek a genderpropagandára támaszkodva fel akarják dúlni a hagyományos családmodellünket, a legkülönfélébb szexuá­lis irányultságok elfogadtatásával, sőt normává tételével akarnak megfosztani bennünket alapvető identitásunktól, ezáltal kiszolgáltatva minket a globális erők korlátlan uralmának.

Korábban írtuk

Ezért legyen egyik jelszavunk a márciusi Békemeneten: Védjük meg családjainkat és a nemzetünket április 3-án!

A szerző politológus, a Civil Összefogás Fórum kurátora.