Hirdetés

Menczer Tamás – aki a videóban az ellenzéki politikust „Ferinek, a Gelencsér Ferinek” nevezi – azt mondta: a Momentum volt elnöke jelezte a berlini magyar nagykövetségnek, hogy március 13-a és 15-e között hivatalos úton tartózkodik a városban és szállást kér.

„És hát kapott is, udvarias emberek vagyunk” – folytatta az államtitkár, aki szerint a képviselőt Berlin legszebb részén, közel a Brandenburgi kapuhoz szállásolták el.

Menczer Tamás ugyanakkor hozzátette: eközben érkezett a hivatalos tájékoztatás, amely szerint a Momentum március 15-ére tüntetést szervez a berlini nagykövetség elé, „merthogy Magyarországon mocskos diktatúra van”.

Az államtitkár a videóban arra kéri kollégáit, hogy a tüntetés előtt biztosítsanak kávét és reggelit a momentumos politikusnak, mert – mint fogalmazott – „tüntetni mégsem lehet korgó gyomorral”, és vendégeljék meg egy jó vacsorával is, mert a tüntetés „mégiscsak fárasztó dolog”.

Korábban írtuk

„Igaza van a Ferinek, mocskos egy diktatúra ez. Ferinek jó szórakozást kívánok, mindenki másnak pedig szép, méltóságteljes ünnepet!” – zárta videóját Menczer Tamás.