Hirdetés

Varga Zoltán (DK) az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban azt mondta: Magyarországra csak betanított munkát igénylő összeszerelő üzemek jönnek, míg Németországban a gyártás mellett oktatás és kutatás-fejlesztés is folyik majd. Az a munkaalapú társadalom, ahol nem a magas hozzáadott értékű munka a fontos, a leszakadás útját jelenti, hiszen a hozzáadott érték teremti meg a tisztességes bérek fedezetét – hangsúlyozta. Hozzátette: a DK árnyékkormánya emelné a béreket.

Menczer Tamás, a külügyi tárca államtitkára válaszában Gyurcsány Ferencet a rendszerváltás utáni időszak legkártékonyabb alakjának nevezte, hangsúlyozva, hogy az akkori baloldali kormány csődbe vitte az országot.

Önök ennek ellenére itt szégyenérzet nélkül bármit elmondanak – fogalmazott. Gréczy Zsolt DK-s képviselőre utalva hozzátette: a DK a legendás mutogatót is visszahozta a parlamentbe.

A DK-nak árnyékban a helye, jól áll nekik a sötét, más nem is áll jól

– jegyezte meg.

A kérdéseket követően Gréczy Zsolt ügyrendi felszólalásban reagált, Menczer Tamást „tartalékos futsalosnak” nevezve. Visszausította az államtitkár szavait, és hangsúlyozta: 27 bírósági ítélet mondta ki, hogy az eset, amire Menczer Tamás utalt, szerinte nem történt meg.

Korábban írtuk