Fotó: MTI/Rosta Tibor
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a szegedi Tiszavirág Sportuszoda avatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón 2021. február 20-án.
Hirdetés

Gulyás Gergely elmondta, a Fidesz éppen azért döntött az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából történő kilépésről, hogy véget vessen az évek óta tartó függő helyzetnek.

A fideszes politikus elmondta, egyetértenek a bajor miniszterelnök azon megállapításával, hogy az EPP már nem jobboldali párt. Ez az, ami miatt a Fidesz és az EPP útjai elválnak egymástól – mutatott rá.

Rögzítette: a Fidesz kereszténydemokrata, konzervatív, jobbközép párt.

Gulyás Gergely közölte: jól mutatja a pálfordulás mértékét, hogy annak idején Franz Josef Strauss legendás bajor miniszterelnök, aki több mint negyedszázadon át volt a CSU elnöke, még azt mondta, a CSU-tól jobbra már csak a fal lehet.

Korábban írtuk

Ehhez képest a mostani bajor miniszterelnök azt mondta, a pártja nem jobboldali párt – tette hozzá.

Mi továbbra is azt képviseljük, amit Franz Josef Strauss: „Nemzeti szuverenitásunk leginkább egy erős Európában Európában érvényesülhet”. Az EPP bajor frakcióvezetője szerint nemzeti szuverenitás nem létezik – utalt a Miniszterelnökséget vezető miniszter Manfred Weber korábbi nyilatkozatára, mely szerint a modern világban nemzeti szuverenitás nincs többé.

Hangsúlyozta, a Fidesz nem ment keresztül ilyen pálforduláson, hagyományos kereszténydemokrata, konzervatív értékeket képvisel.

Kérdésre elmondta, a Fidesz EPP-tagságát már csupán technikai kérdés, a frakcióval történő szakítás volt az első fontos lépés.

Hozzátette: mára a néppárt nem csupán megtagadta a korábbi Helmut Kohl-i, vagy a Franz Josef Strauss-i örökséget, de a soraiban sem tud megtűrni olyan pártokat, amelyek világosan kiállnak a migráció ellen és úgy gondolják, a hagyományos családmodellnek és a családpolitikának kiemelt jelentősége van. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetért Markus Söderrel abban, hogy a jó államközi kapcsolatoknak nem szabad megszenvedniük azt, hogy a jövőben különböző pártcsaládhoz tartoznak majd az uniópártok és a nagyobbik magyar kormánypárt. Ennek érdekében a magyar kancelláriaminiszter március 16-án online beszélgetést folytat német kollégájával, Braun kancelláriaminiszterrel.

Markus Söder a Süddeutsche Zeitung című lapban szombaton ismertetett nyilatkozatában a Fidesz európai néppárti tagságának megszüntetését javasolta. Beszélt arról is, az EPP „a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt”, így „egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség” a Fidesszel.