Tóth Csaba, az MSZP vezérszónoka felszólal a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggõ egyes törvények módosítását célzó javaslat vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. július 2-án. MTI/Kovács Attila
Hirdetés

A nyomozó főügyészség pénteken kutatást és lefoglalást végzett Tóth Csabát érintően, majd gyanúsítottként hallgatta ki a szocialista országgyűlési képviselőt – közölte a főügyészség.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban Tóth Csaba mint Budapest XIV. kerületének országgyűlési képviselője, társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek olyan gazdasági társaságot, amelytől a nyereség felére tartottak igényt.

A gyanúsított tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban a főügyészség az országgyűlési képviselővel együtt, eddig négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként – zárul a nyilatkozat.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Hírlap honlapján olvashatnak.