Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az átadáson elmondta, a magyar honvédség a legmodernebb technológiát képviselő földi telepítésű légvédelmi rakétarendszer birtokába került, mellyel nagy magaságú és közepes hatótávolságú oltalmat képes nyújtani.

A miniszter hozzátette: a 12 másik országban is alkalmazott rendszer legnagyobb erőssége, hogy irányító állomások kapcsolatára épülő hálózati kialakítást tesz lehetővé.

A NATO államokban rendkívül elterjedt, kiváló amerikai gyártmányú AMRAAM rakétákkal működik, melyeket a Gripen harci repülőgépek is használnak – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy tavaly megkezdte működését az Airbustól beszerzett a Multifunkcionális Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ, a SAMOC.

Korábban írtuk

Folyamatban van az izraeli LM 20-84-es multifunkciós radarok beszállítása és rendszerbe állítása, amely a közismert izraeli Vaskupola rendszer „szemeit” képviseli – tette hozzá.

A fegyverrendszert gyártó norvég Kongsberg Defence & Aerospace AS alelnöke, Kyrre Lohne elmondta, három év telt el a szerződés aláírása óta, ami rekordidőnek számít.

Hozzátette, Magyarország az első NATO-ország, mely a NASAMS megnövelt hatótávolságú AMRAAM rakétáit alkalmazza. A beszerzésben a magyar és a norvég kormány mellett az amerikai kormány is részt vett a Raytheon céggel együttműködve.

A gyártó 2024 nyaráig további négy NASAMS alegységet, valamint egy kisebb tartalék alegység technikai eszközeit szállítja le – írták az átadáson kiosztott sajtóanyagban.