A szakértő azt mondta, hogy a migránsok az elmúlt hónapokban zárt közösségben voltak, nem tesztelték őket, ezért könnyebben terjedt közöttük a vírus. A bevándorlók például a balkáni útvonalon akár öt országot is átlépnek egy-két hét alatt, így rövid időn belül több országba is behordhatják a vírust – tette hozzá.

Hirdetés

Kiemelte: a második hullám elkerüléséért vigyázni kell, hogy Magyarország ne engedjen be akárkit.

Horváth József beszélt arról is, hogy a járvány miatt fokozottabbá váltak a hackertámadások. Szerinte ennek hátterében főként az állhat, hogy az emberek otthonról dolgoztak saját eszközeikkel, amelyeken nincs megfelelő védelmi rendszer, így könnyebb a támadásokat végrehajtani.

Korábban írtuk