Gyurcsány Ferenc is elmondta már korábban évértékelő beszédét. Azóta hogyan változtak, egyáltalán volt-e változás a baloldal erőviszonyaiban?

Hirdetés

A politikai erőviszonyokban érdemi elmozdulás tavaly április óta nem következett be. A tavalyi országgyűlési választások után a baloldalon Gyurcsány Ferenc megkerülhetetlen szerepe egyértelművé vált, és ezt a domináns szerepet a bukott miniszterelnök a mai napig őrzi. Az évértékelő beszéde talán annyiban hozott újdonságot, hogy immáron a nagyközönség előtt is bejelentette, hogy ő a főnők az ellenzéki térfélen. Azzal, hogy a frissen átigazolt politikusokat név szerint megszólították és megtapsoltatták, félreérthetetlenül megalázták a többi ellenzéki pártot.

Továbbá Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy csak annak van helye az ellenzéki térfélen, aki vele van.

Vezető szerepe oly egyértelmű, hogy még arra sem kényszerült rá, hogy egyáltalán említést tegyen Donáth Annáról, a Momentum új reménységéről. Gyurcsány Ferenc és pártja nem csinál mást, mint a jövő évi választásokig leszalámizza az ellenzéki pártokat, mely pártok ez ellen teljesen fegyvertelenek.

Korábban írtuk

Kész tényként ír a HVG egy cikkében arról, hogy az amerikaiak 2014-ben beavatkoztak a magyarországi közéletbe. A cikkben vélhetően a kitiltási botrányra utalnak, azonban érdekes egybeesés, hogy a 2014-es választások előtt is feltűntek már a semmiből pártok, az egyik legemlékezetesebb a Bajnai Gordon volt miniszterelnök nevével fémjelzett Együtt 2014 nevű formáció volt. Van esély arra, hogy a beavatkozás valóban megvalósult?

Bajnai Gordonról eddig is köztudott volt, hogy mély kapcsolatot ápol a külföldi balliberális érdekcsoportokkal.

Nem meglepő módon a volt kormányfő két hazai választás között eltűnik a színről, majd ahogy közeledik egy választás, váratlanul megjelenik ilyen-olyan szerepben.

Elsődleges funkciója, hogy megteremtse azokat a csatornákat a hazai, illetve a nemzetközi baloldal között, ahol az együttműködés zavartalanul tud működni. A Bajnai Gordonhoz hasonló kapcsolattartók nem teremnek minden bokorban, az ilyen szerep megkívánja az illetőtől, hogy mélyen beágyazott legyen a nemzetközi politikában.

A teljes interjút IDE kattintva tekintheti meg.