Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés
Orbán Viktor: a politikai viták helyett összefogásra van szükség (videóval)
Orbán Viktor: a politikai viták helyett összefogásra van szükség (videóval)
A koronavírus elleni kollektív védekezés megszervezése, a fertőzés ütemének lassítása, veszélyeztetett honfitársaink megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezetője azzal kezdte: tudomásul veszik a kormányfő napirend előtt adott „jelentését”, ugyanakkor beszámolók, tájékoztatók százai, ezrei szólnak arról, hogy az egészségügyben, kereskedelemben, fuvarozásban, vagyis a „frontvonalban” dolgozók „magukra hagyatva érzik magukat”. Nincsen rendben, ha nem fogadjuk el azoknak a panaszát, akik naponta veszélyeztetik életüket, közben pedig azt hallják a felelősöktől, hogy minden rendben van – fogalmazott.

A miniszterelnök nemzeti egységre való felszólítására úgy reagált: a nemzeti egység nem a nemzet némaságát jelenti, és „nem a nemzet feltétel és a korlátok nélküli engedelmességét egy korátokat esetleg nem ismerő hatalomnak”.

Hangsúlyozta: ha azt kérik, hogy a konkrét veszélyhelyzet megoldásában közreműködjenek, akkor ezt megteszik, de ha arra kérnek felhatalmazást, hogy bármit engedjenek meg a regnáló hatalomnak a veszélyhelyzetre hivatkozva, akkor muszáj azt mondani, hogy „eskünk, tisztességünk, hazafiságunk okán ezt nem tudjuk megtenni”.

Azért nem, mert azért küzdünk, hogy hazánk maradjon demokratikus, szabad jogállam; nem lehet éppen ezeket elvenni, bármilyen más harc ürügyén – fogalmazott.

Élőben reagálok Orbán Viktor napirend előtti felszólalására a parlamentben

Azért küzdünk, hogy a hazánk maradjon szabad, demokratikus jogállam, azt nem lehet elvenni valami más ürügyén! -élőben reagálok Orbán Viktor napirend előtti felszólalására a parlamentben!

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Montag, 23. März 2020