A Demokratikus Koalíció vezére tizennégy pontban szedte össze, ő és pártja szerint hol tart most a moslékkoalíció és mi a helyzet a kormányoldalon.

Hirdetés

1. „Az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja” – rögzíti az első pontot.

2. „Az orbáni önkény – természeténél fogva – egyszínű. Bakancsegység trappol azon a térfélen. Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás. Majd a választók eldöntik, hogy nyílt, demokratikus vitákat akarnak közös sorsunkról, vagy diktátumokat” – vázolja fel a moslékkoalíció működésképtelen vízióját.

3. „Az ellenzék demokratikus koalíciót (sic!) ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak. Amelyek persze egy sor részletkérdésben hosszan fognak egyeztetni. De mi azt gondoljuk, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat” – hangoztatja a semmit Gyurcsány.

Korábban írtuk

4. „Ha jól csináljuk, akkor így, együtt egy élhető Magyarországot teremtünk! Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival. Mi a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!” – áradozik a moslékkoalíciót alkotó pártokról Gyurcsány.

5. „A demokratikus ellenzék pártjai közös győzelemre és közös kormányzásra készülnek! Időben vagyunk. Előválasztás útján jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet választunk, pár héten belül pedig döntünk a közös listás indulásról, majd közös programot adunk hazánknak. Az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal. Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük. És miért ne maradnánk? Csak azok fogják tudni tisztességesen vezetni Magyarországot, akik egymás között is tisztességesen vetélkednek” – szaporítja tovább a szót.

6. „Bárki is fog győzni bármelyik választókerületben, bárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mi valamennyien őt, és őket fogjuk támogatni! Közös az ország, közös a sorsunk” – írja, fátylat borítva a múltbéli, egymással szembeni nem túl elegáns ellenzéki húzásokra.

7. „Magyarország visszatér Európába! Nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene! De nem fogunk kétséget hagyni afelől, hogy mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét. Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes” – ezt jobb nem is elképzelni.

8. „Igazságot fogunk szolgáltatni! A bűnösöknek és az áldozatoknak egyaránt. Nem lesz verbális vagy fizikai pogrom, igazságszolgáltatás lesz! Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!” – IFA-plató, lámpavas, vagyonelkobzás, hogy csak a közelmúlt kedves ellenzéki felvetéseit említsük.

9. „Ha kell, drámai erőfeszítéssel is akár, de megtartjuk az ország stabilitását, nyugalmát, és nem fogunk engedni a vereséget szenvedők zsarolásának! A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk. És vigyázni fogunk rá! Mert nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új Köztársaságot” – köszönjük szépen, van már tapasztalatunk Gyurcsányék „drámai erőfeszítéséről a rend megtartására”: 2006. október 23.

10. „Kezet és segítséget nyújtunk az elfeledetteknek. Szabadságot, kiszámíthatóságot biztosítunk a vállalkozásoknak. Az iskolát visszaadjuk a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek. Az egyéni- és a közfelelősség okos egyensúlyára épülő modern egészségügyet építünk. Vigyázni fogunk egymásra! A föld azé lesz, aki megműveli. Megőrizzük, és ahol kell, helyreállítjuk természeti környezetünk egészségét. A nemzetek és nemzetközi intézmények sokaságával közösen, aktívan teszünk a klímaváltozás ellen. Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának. Egy szó mint száz: visszahozzuk a normalitást közös ügyeink intézésébe” – sorol fel egy sor össze nem függő elemet egy pont alatt az egyre lendületesebb Gyurcsány.

11. „Közös hazát teremtünk! Együtt szeretnénk tartani minden embert. Ez nem csak a közös nyelv, a közös örökség, vagy a nemzettudat kérdése. Persze az is. De ha az egyiknek minden jut, a másiknak meg semmi, akkor ebből nem lesz közös haza. Új adó- és támogatási rendszerrel segítjük a küzdelmes életet élőket, és szolidaritást kérünk a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van. Mert ahogy nyomorból még soha nem lett polgári élet és polgári Magyarország, úgy nem lehet más célunk, mint segíteni, hogy hétköznapjainkban is közös életet élhessünk közös hazánkban. Tisztességes bér, tisztességes nyugdíj, európai élet az európai Magyarországon – ezért dolgozunk!” – hangoztatja a jól ismert lózungokat a DK elnöke.

12. „Vigyázunk Magyarországra! Vigyázunk minden emberre. Vigyázunk a magyar kultúrára, nemzeti örökségünkre. Vigyázunk a határon túli magyarokra, nyelvükre, kultúrájukra, szabad, demokratikus nyilvánosságukra” – és míg ezt bepötyögte egy nappal december 5-e után, nem szakadt rá a plafon.

13. „Békén hagyjuk az embereket. Szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. Lehess a magad ura! Legyél boldog, engedd, hogy más is az legyen! Tartsd meg a törvényt, azon túl meg legyél szabad! Szabad emberek egymásra is vigyázó hazáját teremtjük meg, szabad emberek szabad hazáját!” – puffogtatja a semmit ismét.

14. „Közös a haza, közös a nemzet! Méltósággal, demokratikus meggyőződéssel, belátással és erővel fogjuk vezetni. Magyarországért, a Köztársaságért” – zárul egy újabb semmitmondó elemmel a gyurcsányi tizennégy pont.

Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik. Az alábbi…

Posted by Gyurcsány Ferenc on Saturday, December 5, 2020