A Demokratikus Koalíció (DK) arra készül, hogy kormányra kerülve átalakítja az oktatási rendszert és jelentősen megemeli az ágazat költségvetési támogatását – jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a DK alelnöke.

Varju László hangsúlyozta: minderre azért van szükség, hogy növelni tudják az ország versenyképességét, ami az utóbbi időszakban „óriásit zuhant”.

A Demokratikus Koalíció alapvetésnek tartja, hogy napi nyolc órai munkából meg lehessen élni, ezért egy kormányváltás után a nettó minimálbért fokozatosan a mindenkori létminimum szintjére növelnék.

A független képviselő hangsúlyozta, hogy Szlovákiában jövőre nettó 480 euróra, mintegy 124 ezer forintra emelik a nettó minimálbért, miközben Magyarországon ugyanez csak nettó 92 ezer forint. Hozzátette, hogy a munkabérre rakott terhek is magasabbak Magyarországon, mert amíg Szlovákiában nettó egy euró kifizetése a munkaadónak 1,75 eurójába kerül, addig nálunk 1,98 eurójába.

Egy másik témában feltett kérdésre válaszolva azt mondta, Vona Gábor, a Jobbik elnöke „egy bakancsos, zászlóégető pártvezérből” eljutott odáig, hogy mára a baloldal szavazóira számít. Ez a változás hiteltelen, az emberek nem is veszik komolyan, ezt támasztják alá a közvélemény-kutatási eredmények is – tette hozzá.

Varju László úgy fogalmazott, természetesnek tartják a választási versenyt, de biztosak abban, hogy a DK támogatói fontos részei lesznek „a demokraták széles táborának”. Ebbe a táborba a Jobbik viszont nem tartozik bele, habár innen próbál „rabolni keselyű módjára” – mondta.

Hozzáfűzte, a Jobbik korábban betiltotta volna a melegfelvonulást és megszámláltatta volna a kisebbségeket a parlamentben, ezért azt sem lehet hitelesnek tekinteni, amit a párt képviselője, Dúró Dóra mond, aki arról beszélt, hogy a melegek szavazataira is számítanak.

A demokrata pártok megállapodtak abban, hogy lesz megállapodás, de arról csak akkor számolnak be, ha a most is zajló rendszeres egyeztetésnek lesz eredménye – válaszolta arra a kérdésre, hogy mikor és kik tárgyaltak a DK részéről utoljára az MSZP vezetőivel.

Butaságnak és nevetségesnek minősítette azt a felvetést, hogy Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke buktatták volna meg Botka Lászlót, az MSZP korábbi kormányfőjelöltjét. Az alelnök hazugságnak nevezte azt az állítást, amelyik szerint több százan nem kapták meg a májusi, júniusi bérüket a Czeglédy Csabához köthető, diákmunkásokat foglalkoztató cégtől. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a jogerős ítéletig az önkormányzati képviselőt is megilleti az ártatlanság vélelme.

A DK listavezetője Gyurcsány Ferenc lesz, a párt nem döntött miniszterelnök-jelölt támogatásáról – erősítette meg Varju László egy újabb kérdésre. Egyelőre nem foglalkoztak azzal, hogy Gyurcsány Ferenc lehet-e miniszterelnök-jelölt abban az esetben, ha az ellenzéki pártok közül a DK kapja a legtöbb szavazatot a jövő évi választáson – mondta.

MTI