Hirdetés

Kemény hangú bejegyzésben hívta fel a közvélemény figyelmét Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke arra, hogy ugyanazok sodorták a csőd szélére a fővárost, akik 2010 előtt tönkre tették Magyarországot – ismerteti a Magyar Nemzet.

A kormánypárti politikus a közösségi oldalán távozásra szólította fel a budapesti Városházán 2019 októberében Gyurcsány Ferenc vezetésével hatalomra jutott baloldalt. Láng Zsolt a DK elnöke mellett a budapesti közműcég milliárdos vezetőjét, Mártha Imrét is megnevezte, aki a volt miniszterelnök bizalmi embere és a napokban nyilvánosságra került dokumentumok szerint Karácsony Gergely főpolgármester döntése nyomán csaknem nyolcmilliós forint prémiumot kapott.

A Fidesz budapesti elnöke a Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Mártha Imre Gyurcsány vezérigazgatója volt. Mikor az ország vezetésében megbuktak, Gyurcsányékkal távozott és – jobb híján – a Városházára Gyurcsányékkal érkezett. Ez az arrogáns és élősködő banda sodorta a csőd szélére a fővárost! Épp itt az ideje, hogy távozzanak a Városházáról!”

Nem Láng Zsolt az első kormánypárti politikus, aki felháborodásának adott hangot amiatt, hogy Karácsony Gergely sokmilliós – esetenként csaknem tízmillió forintos – prémiumokat osztott ki önkormányzati cégvezetőknek, miközben folyamatosan a főváros súlyos anyagi helyzetére panaszkodik.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szintén a Facebookon közzé tett bejegyzésében korábban azt írta:

„Míg Karácsony Gergely siránkozik a főváros csődközeli helyzete miatt, Gyurcsányék kipakolják a kasszát, pont úgy, mint régen az egész országot. És úgy tervezik, hogy még fél évtizedig ezt fogják csinálni: a városban semmit, a városházán mindent.”

A politikus posztjában megjegyezte azt is, hogy Gyurcsány Ferenc nemrég azt jövendölte, a „hozzájuk közel álló világ fogja vezetni Budapestet a jövő évi választások után is. Mártha Imre is, mert ő annyira szuper. Gyurcsány róla azt mondta, hogy több Mártha Imrét szeretne” – emlékeztetett Kocsis Máté.

A közművezér erre személyeskedő posztban reagált és megélhetési politikusnak nevezte a Fidesz frakcióvezetőjét. Ugyanakkor nem válaszolt a Magyar Nemzet kérdésére, hogy milliárdosként lemond-e a csaknem nyolcmillió forintos extra juttatásról, amit Karácsony Gergely főpolgármester jóváhagyott neki.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk