A 2015-ös migrációs válság kirobbanása után a baloldal teljesen egyértelművé tette, hogy a migráció pártján áll – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Gyurcsány Ferenc akkor többek között azt hangoztatta, hogy „a bevándorlás egy álprobléma”. Szerinte „Magyarországnak kifejezetten javára válna, ha befogadná a bevándorlókat”.

Az első években folyamatosan jelentékteleníteni próbálták a tömeges illegális bevándorlás veszélyét, és feleslegesnek nevezték a védekezést, főként a határkerítést. 

– A legrosszabb ösztönökre épít a kormány, amikor kerítést akar húzni a határra – hangoztatta 2015 nyarán Gyurcsány Ferenc.

Bár már akkor nyilvánvaló volt, hogy óriási migrációs hullám veszélyezteti Magyarországot, Gyurcsányék megpróbálták ezt elhazudni. Többször is „kormányzati gumicsontnak” nevezte a fizikai határzárat a DK vezetője, az ATV-nek 2015 júliusában úgy fogalmazott, hogy „látványos és hangulatformáló kerítést építeni, de ez semmit nem fog megoldani”. 

Korábban írtuk

Gyurcsány a védelmi vonal felállítását követően is kitartott álláspontja mellett, és az InfoRádiónak 2015 októberében azt mondta, hogy a kerítés nem hatékony megoldás, és ha mindenképpen bele vagyunk szeretve, mert kell egy erős szimbólum, akkor le kell zárni a határt jelentős szakaszokon, de ki kell építeni három-négy, nagy tömeg átlépésére alkalmas állomást.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE KATTINTVA!