A DK, az MSZP és a Párbeszéd stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött, ami az Orbán-kormány leváltásáról és egy szociáldemokrata–zöld kormányzásról szól – hangzott el Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes közös sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Gyurcsány felesége szerint gazdasági, társadalmi, szociális válságban van az ország, a megoldást egy erős, baloldali, szociáldemokrata és zöldpolitikában látják.

Kifejtette, megállapodásuk hosszú távra szól, amelynek része a közös EP-lista, önkormányzati lista, közös jelöltek és közös miniszterelnök-jelöltet is állítanak a 2026-os országgyűlési választáson.

„Most nyílt meg a lehetőség arra, hogy Orbánt visszaszorítsuk és 2026-ban megverjük”

– jelentette ki Kunhalmi Ágnes, aki szerint a Fidesz pedig Budapestre sem jöhet vissza, „sem fehér lovon, sem trójai falovon”.

Korábban írtuk

A közös EP-lista első, második, harmadik, negyedik és hatodik helyére a DK, az ötödik helyére az MSZP, a hetedik helyére a Párbeszéd tehet javaslatot. A listát Dobrev Klára vezeti – összegezte a Mandiner.

Hosszú távú megállapodást kötöttek Karácsonyék Gyurcsánnyal

A DK röviddel fél előtt közleményben erősítette meg a koalíciót, melyben kiemelték, hogy Dobrev Klára DK-s EP-képviselő szerint hosszú távú, stratégiai megállapodást kötöttek. Az ellenzéki politikus szerint a kormány több fronton is megbukott, elvesztette az irányítást az ország mindennapi élete felett, összeomlott a hitelessége itthon és külföldön, a „pedofilválság pedig nyilvánvalóvá tette a romlottságát”.

Dobrev Klára annak a véleményének is hangot adott, hogy a Fidesz mellett az ellenzéki oldal is kezd szétesni, szétforgácsolódni, miután soha ennyi ellenzéki párt nem indult a választáson, és ők erre kívánnak megoldást adni a hárompárti szövetséggel – tették hozzá.

A közleményben idézik Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnököt is, aki azt mondta: azok a felek, akik most összeállnak, a szavazók akaratát testesítik meg. A szavazók 80 százaléka tudja és érti, hogy „ezt az autoriter, szélsőjobboldal felé egyre inkább nyitott rendszert” csak stabil, széles alapokon nyugvó koalíció tudja visszaszorítani 2024-ben, majd legyőzni 2026-ban – fogalmazott a szocialista parlamenti képviselő.