Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív)
Hirdetés

Dobrev Klára szerdai, online sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy pártjuk EP-kampánya során vállalták az európai minimálbér bevezetését. Hozzátette, az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak azért, hogy minél több EP-képviselőt győzzenek meg arról, hogy mindenkinek jár az „európai élet”.

Szavai szerint ahol erősek a szakszervezetek, ott a tervezett szabályozás meghagyja az érdekképviseletek erős jogait. Ahol azonban tönkretették a szakszervezeteket, „ilyen Magyarország is”, ott szigorúan előírják, hogy a minimálbér érje el az átlagbér hatvan százalékát – fogalmazott. Kötelező lesz az évenkénti felülvizsgálat és a jogalkotók arra is figyelnek, hogy a kormányok ne bújhassanak ki a megállapodás alól – tette hozzá.

A részletekre áttérve közölte, hogy a mostani konzultáció nyár végéig tart, szeptembertől pedig elindul a jogalkotási folyamat.

Korábban írtuk

Az Európai Parlamentben a Fidesz vehemensen támadta a javaslatot, mert a magyar kormánypárt és Orbán Viktor miniszterelnök „nem akar európai szabályozást” – bírált Dobrev Klára.