Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke
Hirdetés

Az eredeti tervek szerint március 9-én, jövő kedden folytatódna Czeglédy Csaba és társainak adócsalási büntetőügye a Kecskeméti Törvényszéken. A bíróság a tizenötödrendű vádlottat, Czeglédy Csaba testvérét, C. P. Zs-t is kikérdezné. Őt az ügyben kétrendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével – amelyet bűnsegédként követett el –, valamint egyrendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával vádolja az ügyészség.

A kormány rendeletben szabályozta a bíróságok működését a szigorítások ideje alatt, amely szerint „a vádemelés után tárgyalást és nyilvános ülést 2021. április 5-ét követő időpontra kell kitűzni, illetve elhalasztani, feltéve, hogy az eljárási cselekmény telekommunikációs eszköz útján nem tartható meg” – írja a napilap.

Ez utóbbi lehetőség azonban a Magyar Nemzet szerint kizárt, tekintve az eljárás résztvevőinek nagy számát. Jelenleg az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a tárgyalást elhalasztják, ám a bíró dönthet úgy, hogy „a halasztás következtében meghiúsulna az eljárás célja”, ezért mégis a tárgyalás megtartásáról határoz.

Az ügyben Czeglédy Csabát és vádlott-társait bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolja az ügyészség. A vád lényege, hogy Czeglédy az általa és üzlettársai, beosztottai által létrehozott céghálón keresztül módszeresen, éveken keresztül trükköztek az adófizetéssel, amelyből nekik hasznuk, a magyar államnak pedig kára keletkezett:

iskolaszövetkezetek segítségével a vádak szerint összesen 6,3 milliárd forintot meghaladó összegű adót csaltak el.

Korábban írtuk

Czeglédy Csaba pere a súlyos bűncselekmények elkövetésének gyanúján kívül politikai szempontból is kiemelt jelentőségű. Mint a Magyar Nemzet emlékeztet: Czeglédy az elmúlt évtizedekben módszeresen küzdötte fel magát a ranglétrán, ahogy cégei egyre komolyabb nyereséget termeltek az iskolaszövetkezetek működtetéséből, politikai karrierje is szárnyalni kezdett.

A lap szerint informális befolyása jóval meghatározóbb, mint azt tisztségei mutatták és mutatják: Czeglédy erejét mutatja, hogy a büntetőeljárás hatására sem zárták ki az MSZP-ből, sőt, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a mai napig védi a mára kétes hírnevű üzletember-politikust.

Legutóbb pedig, március 2-án Dobrev Klára találkozott Czeglédyvel.

A teljes cikk ITT olvasható.