Fotó: mti, archív, illusztráció
Hirdetés

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök későn ismerte fel, mi a helyes cselekedet, mert csak péntek este jelentette be az iskolák bezárását – mondta Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a kormányfővel nagyot fordult a világ pénteken, mivel reggel még a pedagógusokat fizetetlen szabadsággal, a diákokat pedig a tanév megismétlésével fenyegette, estére azonban a társadalmi nyomás hatására elismerte, hogy makacssága rossz útra terelte volna a koronavírus kezelését.

Kunhalmi Ágnes bejelentette, azt kezdeményezik, hogy – horvát mintára – a közszolgálati televízió vállalja magára az alsó tagozatos diákok tananyagának terjesztését, a felsősöknek és a középiskolásoknak pedig vezessék be a távoktatás rendszerét. „Kilencven milliárd forintból működik a közszolgálatinak nevezett állami tévé, végre valami haszna is lenne” – tette hozzá.

A szocialista képviselő azt mondta: 2010 után lényegében leállították azokat a digitális tananyagfejlesztéseket, amelyeket az előző kormányok elkezdtek, ezeknek a leporolása most segítséget jelenthet.

Kijelentette, az érettségit nem lehet elhalasztani, szerinte ugyanis minden jogi és technikai eszköz megvan arra, hogy az eredetileg május 4-én kezdődő vizsgákat megtartsák, ha kell, akkor kizárólag az írásbeli feladatokkal.

Kunhalmi Ágnes arra is kérte a kormányt, hogy lehetőleg az óvodákat is zárja be egységesen, és az ott dolgozókat is részesítsék megfelelő díjazásban.

A gyermekeikkel otthon maradó szülők támogatása is azonnali megoldást kíván: esetükben a keresetpótló támogatásoknak meg kell egyezniük a korábban kapott bérrel – fejtette ki a szocialista képviselő.

Hangsúlyozta, az önkormányzatoknak várhatóan számtalan rendkívüli kiadásuk lesz a kihirdetett veszélyhelyzetben, ezért többletforrásokat és megfelelő védőfelszereléseket kell biztosítani nekik. Példaként említette, hogy több százezer gyermek csak az iskolákban jut meleg ételhez, az önkormányzatoknak pedig jelenleg semmilyen védőfelszerelés nem áll rendelkezésükre a karanténba kerülők ellátására.

Kunhalmi Ágnes közölte: a költségvetésből könnyen át lehetne csoportosítani több mint 600 milliárd forintot a rendkívüli kiadásokra: a 450 milliárd forintos tartalék mellett a csaknem 100 milliárd forintból működő közszolgálati média büdzséjének megfelezésével, valamint a „propagandaminisztérium” 150 milliárd forintos keretének elvételével.

A szocialista képviselő megjegyezte továbbá, a kormánynak lehetőséget kell biztosítania arra, hogy mindenkin elvégezhessék a koronavírustesztet, aki fertőzöttnek érzi magát.


Haladéktalanul be kell vezetni Magyarországon a közegészségügyi határzárt a koronavírus elleni védekezés érdekében – jelentette ki Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Csányi Tamás szerint a határzár elrendelését nem lehet halogatni, Csehország, Ukrajna és Lengyelország után Magyarországon is meg kell hozni ezt a döntést.

Zárják le a határokat a külföldiek előtt, ők csak állandó magyarországi lakcímmel vagy letelepedési engedéllyel léphessenek be, a magyarok pedig ne utazhassanak külföldre! – indítványozta.

Csányi Tamás azt mondta: a Jobbik üdvözölte Orbán Viktor miniszterelnök péntek esti bejelentését, amely szerint a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport állt fel és azt, hogy hétfőtől a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket.

A jobbik oktatási szakpolitikusa ugyanakkor úgy értékelt: az akciócsoportok felállítása elkésett, konkrét akciókra lenne szükség. Az iskolák bezárásáról pedig megjegyezte, hogy a Jobbik ezt már kedd óta mondja. Azóta csak „mellébeszélés és pótcselekvések” dominálták a kormányzati politikát, sőt Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban azzal riogatott, hogy ha ezt meglépik, a pedagógusoknak nem lesz bérük, a tanév pedig nem lesz érvényes.

A Jobbikos politikus azt mondta, lehet, hogy ebben a tanévben már nem is nyitnak ki az iskolák. Kérdés, hogy a társadalom, az oktatási intézmények fel vannak-e készülve erre – közölte.

Az ellenzéki politikus egyúttal felszólította a kormányzatot és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy válaszolja meg az egész társadalmat foglalkoztató kérdéseket. Hogyan tervezik megvalósítani a távoktatás lehetőségét az iskolákban? Hogyan végzik a pedagógusok munkájukat és milyen bérezés mellett? Hogyan szervezik meg a kiscsoportos felügyeletet? Hogyan zárják le a tanévet, ha a második félévben nincsenek meg az ehhez szükséges érdemjegyek? – sorolta.

Hozzátette: kérdés az is, mi lesz a bölcsődékkel, óvodákkal? Mi lesz azokkal a szülőkkel, akiknek otthon kell maradniuk gyermekükkel? Mi lesz a munkahelyükkel, a bérezésükkel? – fejtette ki.

Csányi Tamás azt is közölte, ha Orbán Viktor arra az álláspontra helyezkedik – mint a Jobbik -, hogy a magyar emberek biztonsága mindenek felett áll, akkor pártjuk maximális támogatására számíthat a kormány. Ha viszont nem, akkor élesen fogják kritizálni a kormányzatot – jelentette ki.