Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a szerződés keretében a Rheinmetallal, „nagy németországi fegyveripari konszern partnerünkkel közösen fogjuk fejleszteni azt a csúcstechnológiás, legmodernebb generációs harckocsit, amelyet Panther néven fogunk piacra vezetni közösen a németekkel, amikor a fejlesztés megtörténik”.

A miniszter szerint ez Magyarországnak nagyon komoly előnyökkel jár, hiszen olyan fejlesztési ágba kapcsolódik be, ami az igazán komoly, erős országok privilégiuma.

Közölte, hetven magyar mérnök fog dolgozni a projekten éveken keresztül, „a zalaegerszegi gyárunk fogja a keretet biztosítani ehhez az együttműködéshez”, és ezen keresztül nagyon komoly védelemipari fejlesztés valósul meg Magyarországon.

„A magyar emberek védelmét a legmodernebb eszközökkel biztosítjuk” – áll a videó mellett olvasható bejegyzésben Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán.

Korábban írtuk