Fotó: MTI/Máthé Zoltán (archív)
Hirdetés

Jogerős ítélet esetén megszűnhet a parlamenti mandátuma Varju Lászlónak, akit Gyurcsány Ferenc felesége energia- és rezsiügyi árnyékminiszternek nevezett ki. A vádemelések közül kettő a baloldali politikusok 2018-as tragikomikus MTVA-ostromához, egy pedig a szintén négy évvel ezelőtti parlamenti választáshoz kapcsolódik, amely előtt Varju pénzzel és zsarolással akarta visszalépésre bírni az egyik ellenfelét. Az alaptörvény és az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény is kimondja: bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személy nem lehet tovább képviselő.

A Fővárosi Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat Varju ellen, aki több baloldali képviselővel együtt 2018 decemberében betört a közmédia székházába, azt követelve, hogy élő adásban szerepelhessenek, majd randalírozni kezdtek az épületben, amit aztán a biztonsági őrök megfékeztek.

A vádban szereplő bűncselekményekből kettő − a súlyos testi sértés és a garázdaság vádja − ehhez az ügyhöz kapcsolódik.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk