„Pedofilsegítőknek nem nyilatkozom” – ezt mondta a minap Barkóczi Balázs, a DK szóvivője a Magyar Nemzet riporterének, amikor egy baloldali tüntetésen azzal kapcsolatban kérdezte, hogy mi a demonstráció célja.  De nem ez volt az egyetlen olyan eset a közelmúltban, amikor baloldali politikusok nyilvánosan aláztak meg egy újságírót.

Hirdetés

Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője legutóbb az MTVA riporterétől azt kérdezte, hogy szokott-e gyermekek nadrágjába nyúlkálni.

A burkolt vádaskodást követően pedig lehülyézte az újságírót.

A politikusoknak köszönhetően a közbeszéd is egyre durvább formát ölt. A Pestisrácok egyik újságíróját egy tüntetésről a rendőröknek kellett kimenekíteniük a demonstrálók gyűrűjéből. Varga Ádámot a február 16-i, influenszerek által szervezett tüntetésen kerítették körbe, azóta pedig Facebook-csoportokban értekeznek arról, hogy merre jár napközben, hol lakik és hol lehetne megverni. 

Korábban írtuk

Varga Ádám a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az üggyel összefüggésben rendőrségi feljelentést tett. A riporter szerint ha a baloldal kinyitja ezt az ablakot, akkor elszabadul a pokol, és nem csak ő, hanem a kollégái is komoly fenyegetésnek lesznek kitéve. 

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.