Fotó: MTI/Komka Péter

Az ünnepségen részt vett Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, aki úgy fogalmazott: a magyar nép az elmúlt 1100 év során sok viszontagságot leküzdve bizonyította létjogosultságát Európa szívében, ahogy teszi ezt ma is.

Hirdetés

Ezért fontosak azok a fejlesztések, amelyek itthon tartják a magyar fiatalokat, és ilyen a berceli iskola nagyszabású felújítása is, amely hosszú távú befektetés, hiszen nemzedékek sorának határozhatja meg az életét, itt maradásra ösztönözve őket – tette hozzá.

Batta Tibor (független) polgármester, az iskola igazgatója elmondta: 1994-re megépült az iskola nyolc tanterme, az épület jobb szárnya azonban – szerkezetkész állapotban – kihasználatlanul állt.

Korábban írtuk

Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója ismertette: a központ sikeresen pályázott az Iskola 2020 elnevezésű felhívásra, ennek köszönhetően 952 millió 330 ezer forint támogatásban részesült, amelyből az iskola komplex fejlesztése valósulhat meg.

Elkészül a meglévő iskola belső épületgépészeti fejlesztése, a víz- és csatornarendszer cseréje, a villamoshálózat teljes cseréje és a belső burkolatok felújítása.

A szerkezetkész másik szárny befejezésével három új tanteremmel, négy szaktanteremmel, könyvtárral és olvasóhelyiséggel bővül az intézmény. Az osztálytermek mellett a tehetséggondozáshoz és a fejlesztő foglalkozások megtartásához szükséges helyiségeket és közösségi tereket építenek ki.

Felújítják, bővítik a tornatermet is, szertárak és öltözők épülnek. Felújítják a tetőszerkezetet, elvégzik az épület akadálymentesítését. Az iskolaudvaron százméteres rekortán burkolatú futópálya épül.

Mindezek mellett 13 millió forint értékben informatikai eszközökkel bővül az intézmény, 47 millió forintért pedig bútorokat és oktatásfejlesztő eszközöket vásárolnak.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke az ünnepségen azt mondta, jó helye lesz a pénznek Bercelen, ahol folyamatosan bővül a gyermeklétszám. A faluban 2014-ben 108, a mostani tanévben 160 tanuló volt.

Az elnök arról is szólt: a digitalizációnak be kell épülnie az oktatásba, de a pedagógus személye soha nem lesz pótolható.

Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője a járványidőszak kedvező oktatási tapasztalatairól beszélt , hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az iskola nem váltható ki, az intézményeket fejleszteni kell.