Határszemlén az önvédelmi egylettel
Az ország tíz legélhetőbb járása közé választották a Mórahalmit, amely elsősorban megfizethetősége és kiváló közbiztonsága miatt emelkedett ki a mezőnyből. A folyamatos migrációs nyomás alatt élő járásközpontban az egymással szorosan együttműködő rendvédelmi szervek garantálják a biztonságot. A Demokrata a helyi polgárőrökkel járőrözött.
A magyar–szerb határvidéken autózunk a Mórahalmi Önvédelmi Egylet, vagyis a helyi polgárőrség elnökével, Sárközi Lászlóval és párjával, Rózsa Klárával, aki szintén oszlopos tagja a civil szervezetnek. Sárközi László főállásban a Mórahalmi Városi Önkormányzat rendészeti csoportjának mezőőreként járja a vidéket, Klára vendéglátós. Mindketten erősen kötődnek a településhez, soha nem is volt kérdés a számukra, hogy szabad idejükben önkéntes szolgálatba állnak annak érdekében, hogy a helyiek és az idelátogatók még nagyobb biztonságban érezhessék magukat.
Amint az elnök fogalmaz, hatékonyságuk kulcsa, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolnak a lakossággal és a társszervekkel: a rendőrséggel, a határrendészettel, a katasztrófavédelemmel és nem utolsósorban Mórahalom Város Önkormányzatával.
– A lakosság a polgárőrség szeme! A legtöbb riasztást illegális határátlépők miatt kapjuk, akik a hidegre forduló idő következtében egyre nagyobb számban és egyre erőszakosabban próbálnak meg Szerbiából Magyarországra szökni, az Európai Unió területére. Csongrád-Csanád vármegyében naponta több száz illegális migránst tartóztatunk fel a rendvédelmi szervekkel kiépített együttműködés keretében. A legtöbben szíriai, afganisztáni, pakisztáni vagy marokkói állampolgárnak vallják magukat, de mivel jellemzően iratok nélkül érkeznek, szinte semmit sem lehet tudni a többségében fiatal férfiak valós származásáról.
A legélhetőbb járások
1. Budapest
2. Pilisvörösvár és környéke
3. Veszprém és környéke
4. Debrecen és környéke
5. a Bólyi járás
6. a Mórahalmi járás
7. Érd
8. Kisbér
9. Pécsvárad
10. Tata és környéke
Forrás: A Magyar Bankholding Takarék Indexe
A Madarász-tó vadregényes vidékén járunk. A nádasokkal és lábon álló kukoricatáblákkal tagolt természetvédelmi terület kiváló búvóhelyként szolgál az illegális határátlépők számára, akik begyakorolt mozdulatokkal, létrák segítségével jutnak át a határkerítésen, hogy elrejtőzzenek a hatalmas tóvidéken. A homokos talajon jól kivehetők a lábnyomok: a menekülők gyakran a kukoricásban, földre fektetett hálózsákjaikban húzzák meg magukat mindaddig, amíg a szervezetten érkező embercsempészek tovább nem szállítják őket az ország belsejébe. A területen mindenhol illegális bevándorlók által hátrahagyott szemétkupacokat látunk: még ki sem nyitott halkonzervet, egy harapásnyi falat után eldobott gyümölcsöt, hátizsákot, hálózsákot, cipőt, ruhát, esőkabátot, pelenkát. Csupa meglepően jó minőségű holmit. Egyáltalán nem az a benyomásunk, hogy a nagy területen szétdobált felszerelés ágrólszakadt, éhező emberektől származna…
A Madarász-tó térségéből úgynevezett biztonsági látogatásra indulunk a környező tanyavidékre. Mórahalom fiatal település, kiterjedt tanyavilággal. Az egykor Szegedhez tartozó népes puszta csak 1950-ben vált önálló közigazgatási egységgé. A város magját ma is az egymás után sorakozó lakatlan és lakott tanyák fogják közre. Utóbbiban sok az egyedül élő, idős ember.
A polgárőrök éber szemekkel pásztázzák a vidéket. Semmilyen gyanús mozgás sem kerüli el a figyelmüket. Szolgálatuk lényegében a nap 24 órájára szól, hiszen ügyeleti időn kívül is folyamatosan figyelik a város rendjét, az idegen házaló árusok mozgását, a tanyákat, a mezőgazdasági gépek és a takarmány biztonságát.
– A településen már jól ismernek bennünket, a lakosság kifejezetten együttműködő, amire az állandó migrációs nyomás miatt is nagy szükség van – magyarázza Rózsa Klára. – A migráció felderítése mellett kiemelt feladatunk a tanyákon egyedül élő idős mórahalmiak látogatása is. Az őszi, téli hónapokban különös figyelmet fordítunk arra, hogy minden portán füstöl-e a kémény. Negyven idős ember van a látókörünkben, akikhez rendszeresen kijárunk „biztonsági beszélgetésekre”, de gyakran viszünk élelmiszercsomagot is, és minden egyéb területen igyekszünk segíteni.
Útközben csatlakozunk Szögi Antalhoz, a Homokháti Szociális Központ Mórahalmi Tagintézményének munkatársához, aki maga is polgárőr. A tanyagondnok éppen a 88 éves, egyedül élő Juliannához viszi ki az ebédet, a szerb határtól egyetlen kilométerre.
Az idős özvegyasszony az 1950-es évektől él ezen a tanyán, de mivel gyermekei már elszármaztak, főként a tanyagondnokon és a polgárőrökön keresztül tartja a kapcsolatot a külvilággal. A városba már nemigen jár, és bár megromlott egészségi állapota miatt csak botra támaszkodva tud közlekedni, takaros portáját még mindig szépen tisztán tartja.
– Régen más világ volt – kezdi beszámolóját. – Mi, tanyasiak összetartottunk, de az idősebbek közül már sokan nem élnek, a városból kiköltöző fiatal szomszédokat meg jóformán nem is ismerem. A polgárőrök gyakran érdeklődnek a hogylétem felől, és hallom a határrendészek helikoptereinek zúgását is, de nem zavar, örülök, hogy itt vannak, legalább vigyáznak ránk. Néhány évvel ezelőtt, amikor elindult a migránsáradat, időnként egészen a kerítésig merészkedtek, vizet meg ennivalót kértek, de manapság szerencsére már nem jönnek el idáig. A tanyagondnok az összeírt lista alapján bevásárol, hétvégén is eljön, nemrég még összegvágta a télire való tűzifát is – sorolja Julianna, aki búcsúzáskor még sokáig integet nekünk a porta elcsendesülő udvarán.
Sárközi László hangsúlyozza, nagyon erős motivációt ad a polgárőröknek, hogy a Mórahalmi járást az ország egyik legbiztonságosabb közigazgatási egységévé választották. Munkájukat, bár egyáltalán nem veszélytelen, önként vállalt küldetésnek érzik. Amint fogalmaz, a leginkább szívet melengető érzés, amikor egy-egy támogatásra szoruló helybéli őszintén kimondott „köszönöm!”-mel ismeri el kitartó tevékenységüket.
Homokhátsági összefogás – A kistérségi társulásban rejlő erő segíti a Mórahalmi járást
Szeretnénk elérni a 15 ezres lélekszámot, mert hiszünk abban, hogy egy település legfontosabb erőforrása a humán tőke, a lakosság akarata. Ehhez járul hozzá a járási településeket összefogó, kiegyensúlyozott kistérségi fejlesztéspolitika, hiszen egyedül kevésbé hatékonyan tudnánk megvalósítani céljainkat – nyilatkozta a Demokratának Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, aki csaknem harminc éve vezeti a várost.
– Mit szólt az elismeréshez?
– Harminc éve dolgozunk azon, hogy egyre élhetőbb településsé fejlődjünk, de ezzel együtt is óriási meglepetés és nagy öröm volt számunkra, hogy az ország hatodik legélhetőbb járásának választottak bennünket.
– Honnan indultak?
– A rendszerváltozás előtti évtizedekben, a Jugoszláviával megfagyott diplomáciai kapcsolatok idején, határ menti zsáktelepülésként funkció nélküli, megszűnésre ítélt helységként vegetáltunk. Olyan községként, ahová a kormányzat semmiféle gazdasági fejlesztést nem tervezett. Feladatunk az volt, hogy munkaerővel és mezőgazdasági alapanyaggal lássuk el a szegedi nagyüzemeket, miközben kizárólag az alapellátást biztosíthattuk a helyieknek. A településnek nem volt perspektívája.
– Mi történt közvetlenül a rendszerváltás után?
– Az élelmiszeripari nagyüzemek bezártak, a mezőgazdasági alapanyagokra nem mutatkozott piaci kereslet, a termelőszövetkezet tönkrement, a népesség nagy része elvándorolt, a helyi munkaerőre sem volt már szükség Szegeden. Az egész kistérség magára maradt, halmozottan hátrányos helyzetűvé váltunk. Ráadásul az 1990-es években még a délszláv háború kitörésével is szembesülnünk kellett. Abban az időszakban ugyanis számos, a hadkötelezettség elől menekülő délvidéki magyart telepítettünk Mórahalomra. Innen kellett talpra állni.
– Hogyan sikerült? Mi a titkuk?
– Elsősorban a járás településeinek kiváló partnerségi viszonya. Nálunk már 1992-ben közös vízmű-üzemeltetés alakult, egy évvel később egyesület formájában leraktuk a kistérségi együttműködés alapjait, így az 1996-ban hatályba lépett területfejlesztési törvény már kész koncepcióval rendelkező társulásként ért bennünket.
– Mi volt a koncepció lényege?
– Az alapellátás helyzetének stabilitását az infrastruktúra fejlesztése, a gazdaság rendbetétele és kistérségi vonzerejének növelése, végül a jóléti intézkedések bevezetése követte.
– Hogyan érinti önöket az energiaválság?
– A közintézményeket már termálvízzel fűtjük, reméljük, hogy még ebben az évben az összes gázkazánt ki tudjuk kapcsolni, és jövőre már egyáltalán nem kell szénhidrogént használnunk. Ugyanakkor a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben 3,5 millió kilowattórányi elektromos energiát fogyasztunk el évente, ami aggodalomra ad okot. Éppen ezért szeretnénk erőművet építeni, és energiaközösség formájában működtetni fő idegenforgalmi büszkeségünket, amire a térség turisztikai ágazata épül: szállásadókkal, vendéglátóhelyekkel, egyéb kereskedelmi egységekkel.
– Ezek szerint még idejében eszméltek rá az energiatartalékok végességére?
– Tizenöt éve tértünk át geotermikus energiára. Amikor az első termálkutakat fúrtuk, turisztikai látványosságnak számítottunk. Öntözéses vízpótló rendszerünk is majdnem kész, ennek segítségével emeljük majd át a Tisza vizét ide, „a sivatagba”.
– Terveznek a következő hónapokban megszorításokat?
– Egyetlen intézményt sem zárunk be, mindenki megtarthatja a munkahelyét.
– Nagyrészt az energiatakarékos működésnek köszönhetően?
– Homokháti parasztember gyereke vagyok, mindig is jellemző volt rám a józan gondolkodás. Ma is magaménak vallom azt a fajta értékrendet, amely szerint a termény egyharmada a konyhában, egyharmada a magtárban, a maradék egyharmad pedig tartalékként félretéve legyen.
– A Takarék Index elemzése szerint a közbiztonság és az ingatlanok megfizethetősége kapcsán kiváló eredményeket értek el, az oktatás terén is jól állnak, de például a vásárlási és a munkaerőpiaci lehetőségek tekintetében még lemaradásban vannak. Mit gondol erről?
– Erre is van tervünk. Célzott befektetésösztönzéssel országos kereskedelmi hálózatokat szeretnénk letelepíteni a városban.
– Milyen a kapcsolatuk a délvidéki magyarlakta településekkel?
– Nemzetpolitikai feladatainkat jól értelmezett várospolitikává tettük. A határon túli magyar kisebbség számára is igyekszünk lehetőségeket biztosítani, amihez továbbra is kérjük a kormány segítségét.
– Mondana erre egy példát?
– A Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolában fogadjuk a magyar ajkúakat, akiknek kollégiumi elhelyezést is nyújtunk. De az állami egészségügyi ellátást, a hivatalok kapacitását, a sporttevékenységet is úgy szerveztük meg, hogy a szolgáltatásokat a kettős állampolgársággal rendelkezők is igénybe tudják venni a járásban. Lényegében Mórahalomtól Szabadkáig úgy tekintünk a határra, mintha nem is létezne.
– Nyilván csak abban az esetben, ha nemzettársainkról van szó…
– Természetesen az illegális határátlépők más elbírálás alá esnek. Két évtizede dolgozunk a biztonságos, élhető tanyavilág-programon, az önkormányzat rendészeti csoportján belül elindítottuk a mezőőri szolgálatot, megerősítettük a helyi polgárőrséget.
– Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy az álma a jelenlegi lakosságszám jelentősebb növelése. Milyen lélekszámmal lenne elégedett?
– Célunk, hogy a jelenlegi 7500 főről 15 ezerre emelkedjen az itt élők száma.
– Mi a garancia arra, hogy ha elérik az említett lakosságszámot, még élhetőbb lesz a város és a járás?
– Mindennek az alapja a humán tőke mint pozitív teremtő energia, amely létrehozza az anyagi tőkét. Egy település legfontosabb erőforrása a népesség akarata, szándéka, lokálpatriotizmusa, elkötelezettsége.