Hirdetés

Zila János szerint a hajnali esetből is jól látszik, hogy ha nem őriznék a határt a rendőrök, akkor ezek az esetek magyar településeken történnének, és a Magyarországon élőknek kellene attól tartaniuk, hogy vajon elengedhetik-e a gyermekeiket óvodába, iskolába.

Úgy fogalmazott: „a kerítés ellen felszólalók elgondolásai lényegében azt eredményeznék, hogy ez a fenyegetés, ez a terrorveszély Magyarországon is megjelenne”.

Fotó: MTI/Molnár Edvárd
A szerb rendõrség által lezárt egykori Bácska birtok és a környéke Horgos közelében, ahol migránsok lövöldöztek 2023. október 27-én.

Az elemző arról is beszélt, hogy a terrorfenyegetettség egész Európában megnőtt, „mini Gázai övezetek” alakulnak ki szerte a kontinensen, és az itt élő migránsok – akik sok esetben hajlamosak a radikális iszlám nézeteinek átvételére – veszélyt, terrorfenyegetettséget jelentenek. Azt mondta: ezt az emberek is érzékelik, és ennek eredményei lecsapódhatnak akár az európai parlamenti választások eredményeiben is.

A szerb rendőrség közlése szerint legalább három migráns meghalt, egy pedig megsebesült péntek hajnalban Horgos térségében a migránsbandák közti lövöldözésben.

Korábban írtuk