Fotó: MTI/Katona Tibor
Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára beszédet mond az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) zárórendezvényén Balatonfüreden 2023. november 6-án

Az államtitkár elmondta, hogy Magyarország 22,5 milliárd eurós uniós támogatásban részesül a 2014-2020-as ciklusban, a költségvetési és az uniós forrás együtt pedig mintegy 8700 milliárd forint.

Hirdetés

A rendelkezésre álló forrásból 92 százalékot kapott meg Magyarország, e téren 10 százalékkal múljuk felül az uniós tagállamokat – húzta alá.

A fejlesztési ciklusban mintegy 50 ezer projekt fejeződött be ezidáig, melyek egyebek mellett a térségek megközelítését segítik, az ott élők életminőségét javítják. Ezen belül az IKOP keretében mintegy 4 milliárd euró felhasználásával javult a versenyképesség, jobbá vált az egyes térségek elérhetősége valamint javult a társadalmi, területi kohézió – ismertette.

Korábban írtuk

Ágostházy Szabolcs kiemelte, hogy 207 kilométer hosszú vasútvonal és 800 kilométernyi közú épült vagy újult meg, és a következő évtizedben az IKOP+ programnak köszönhetően várhatóan tovább fejlődik a közlekedés.

Agnes Monfret, az Európai Bizottság regionális és várospolitikai főigazgatóságának magyarországi program végrehajtásáért felelős egységvezetője arról beszélt, hogy kiemelt jelentősége van a magyar régiós fejlesztéseknek, a területi különbségek leküzdésének. A közlekedésfejlesztést célzó intézkedések közül kiemelte a hidak, vasúti hidak építésének, megújításának jelentőségét.

Nagy Balázs, a Miniszterelnökség közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) eredményei közül kiemelte, hogy 19 darab motorvonatot szereztek be, 48 villamost és 21 trolit állítottak forgalomba.