Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós
Hirdetés

Gondolatai ma is időszerűek, ugyanezen elkötelezettség jegyében indult útjára 2011-ben az azóta számos kitüntetéssel, többek között Magyar Örökség-díjjal, Bocskai-díjjal, Tiszteletbeli Székely címmel, Prima Primissima-díjjal, Összefogás a Magyarságért-díjjal elismert Hazajáró című turisztikai és honismereti magazinműsor, mely ma már több mint 300 epizóddal büszkélkedhet. A sorozat gyorsan kirobbanó népszerűségre tett szert, gondolatokat szült és tettvágyat ébresztett sokakban, így jött létre a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet, a hétköznapi civil nemzetpolitika e kiemelkedő jelentőségű közössége, melynek hitvallása szerint fő feladata „annak tudatosítása, hogy a sokszínű Kárpát-medence és a benne élő magyarság – a Szent Korona oltalma alatt – egy és oszthatatlan.”

Az egylet gondozásában jelent meg a Hazajáró szemmel című képes album immár harmadik kötete, mely a megszokott míves kivitelben ezúttal közel 350 oldalnyi fénykép segítségével ad bepillantást a 2013 júniusa és 2014 májusa között készült 33 epizód forgatásaiba. Hagyományaikhoz hűen ezúttal is a Magas-Tátrából, a magyar turistaság bölcsőjétől indultak, hogy 11 hónap alatt Kárpátalja, Bácska, Dévény, sőt, Dalmácia bebarangolása után, 22.300 kilométernyi utazással Székelyföldre érjenek.

Divatos kifejezéssel akár werkfotóknak is nevezhetnénk ezeket a felvételeket, de a Hazajáró stábja nem szerepet játszik, hanem kamerán kívül is önazonosan elkötelezett a Kárpát-medence ismert és kevéssé ismert, akár rejtett csodáinak megmutatásában. Küldetés ez: egyszerre nívós dokumentumfilmezés, ismeretterjesztés és nemzetépítés. Vagyis – közszolgálat a szó legnemesebb értelmében.

– Régen is voltak természetjáró, turisztikai műsorok, de ilyen szívvel-lélekkel készült sorozatra nem volt példa. A Hazajáró olyan kincs, amire büszkék lehetünk. Nem csak ismeretet ad, hanem érzelmeket is kelt – méltatta a Hazajárót a fotóalbum bemutatóján Bán János, a közmédia M5 csatornájának igazgatója. Toót-Holló Tamás irodalomtörténész, író, a Magyar Nemzet főszerkesztője a Hazajáró-stáb jelen lévő tagjainak beszélgetőpartnereként pedig az imponáló az irodalomtörténeti beágyazottságot, a szép, míves irodalmi nyelvezetet emelte ki.

Korábban írtuk

– A legjobb érzés az, amikor a műsor hatására indulnak el erdélyiek Felvidékre, délvidékiek Kárpátaljára, és magyar embereket hoz össze a sorozat – mondta Moys Zoltán, a Hazajáró rendezője.

A hazajáró páros egyik tagja, Kenyeres Oszkár felidézte, hogy voltak éles helyzetek a forgatások során, de mindig érezhető a Gondviselés segítsége, gyakran ennek köszönhetően találkoznak főleg a szórványvidékeken olyan magyarokkal, akiket a stáb tűzőrzőknek hív. Társa, Jakab Sándor példaként említette, hogy nemrég egy Nagyszeben környéki forgatás során olyan lelkészekkel találkoztak, akik annak ellenére, hogy a gyülekezetek mindössze 10-15 lelket tesznek ki, optimistán látják a jövőt, a magyar megmaradást.

– Ezek a találkozások nagy erőt adnak, és azzal szembesítenek, hogy ha ők abban a helyzetben ennyire derűlátók, akkor nekünk tömbmagyar vidékeken élve végképp nincs okunk, jogunk keseregni – mondta a felvidéki palóc hazajáró.