Fotó: shutterstock.com/Milan Gonda
Hirdetés

Guller Zoltán emlékeztetett, a nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott.

Közölte, júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után.

A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt az előző évihez képest, júliusban pedig 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál – fejtette ki a turisztikai vezető.

Guller Zoltán elmondta, a balatoni szálláshelyeken júniusban mintegy 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese.

Korábban írtuk

Júliusban ez a szám az előzetes becslés szerint 25,5 milliárd forint, ami 35 százalékos növekedés – tette hozzá.

Az MTÜ vezetője megjegyezte, a foglalási hajlandóság drasztikusan megnő, ha a hőmérséklet meghaladja a 31 fokot, ilyenkor 5-6 százalékkal többen foglalnak.

Kiemelte, a koronavírus-járvány miatt semmilyen fejlesztés nem állt le, több száz milliárd forint áramlott a turizmusba, „soha ennyi pénzt nem kapott még az ágazat”.

A vidéki Magyarországon 35 új szálloda és panzió épül, míg 600 panzió felújítása befejeződött, eközben 14 ezer magánszálláshely vehetett fel támogatást és mintegy 60 ezer szoba újult meg – fejtette ki Guller Zoltán.

Felidézte, minden évben 114 strand kap támogatást, emellett tucatnyi vár, kastély, attrakció felújítása is zajlik.

A turisztikai ügynökség irányítója fontosnak nevezte, hogy hamarosan elindul egy 150 milliárd forintos keretösszegű pályázat a magyarországi gyógyfürdők fejlesztésére.

Aláhúzta, nincs súlyos, rendszerszintű munkaerőhiány az ágazatban a koronavírus-járvány után, ezért a helyzet várhatóan hamarosan rendeződni fog.

Hangsúlyozta, a Budapestre érkező turisták 93 százaléka volt külföldi 2019-ben, ami egy fenntarthatatlan modell.

A kormány feladata, hogy a vidéki Magyarországnak üzeneteket küldjön, hogy érdemes Budapestre eljönni. Elmondta, a fővárosba látogatásra megfelelő alkalmat kínálhatnak az augusztus 20-i fővárosi rendezvények, továbbá a pápalátogatás, valamint a vadászati világkiállítás is.

Guller Zoltán szólt arról is, hogy a Formula 1-es budapesti nagydíjon megduplázódott a külföldi turisták száma és közel egymilliárd forintot költöttek.