Herczegh Anita a Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolna kertjében található sírnál azt mondta, nem véletlenül választották Regőczi Istvánt az alapítvány névadójául; nagyon tisztelik őt, hiszen az egész életét az árvák, az elhagyottak, a rászorulók segítésére fordította. Hozzátette: szeretnének méltóvá válni hozzá, és remélik, hogy a munkájukban olyan sikeresek lesznek, mint az atya, aki mindig talált támogatókat.

Hirdetés

„Nekifeszült a munkának, még nem tudta, miből fogja befejezni, de valahogy a Jóisten és a jó emberek segítségével mindig elérte, amit akart” – fogalmazott Herczegh Anita. Mindenki figyelmébe ajánlotta Regőczi István könyveit is, például az Isten vándora címűt. Kifejtette: az alapítvány minden lehetséges eszközzel segíti a Covid-árvákat a rászorultság függvényében, felmérve anyagi helyzetüket. Részben pénzzel támogatják őket, de nagyon fontosnak tartják a nyaraltatást és a kulturális programok biztosítását is.

Herczegh Anita felhívta a figyelmet arra, hogy még a tavalyi évben is emelkedett a Covid-árvák száma, amely így elérte az ezerhatszázat, és van köztük 2022-ben született gyermek is. Az ezerhatszáz gyermek több mint tíz százaléka hat éven aluli, tehát még nagyon sokáig lesz feladata az alapítványnak – mutatott rá.

Regőczi István (1915. október 5. – 2013. február 28.) római katolikus pap, címzetes prépost, író, „az Isten Vándora” – ahogyan egy paptársa nevezte. Belgiumban szentelték pappá 1943-ban. Hazatérése után árvaházakat és templomokat épített, a II. világháború után a kommunista államhatalom többször meghurcolta, éveket töltött börtönben.

Korábban írtuk

A Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolna kialakítása mellett létrehozta a Táborhegy-zarándokházat, amelyben Mindszenty-emlékszobát is berendezett. 1989-ben a Fővárosi Gyermekvédő Otthon Aga utcai épületében kis kápolnát rendezhetett be a százötven állami gondozott fiatal és nevelőik számára, 1992 és 2002 között rendszeresen teljesített börtönpasztorációs szolgálatot a Váci Fegyház és Börtönben. Regőczi atya életének 98. évében hunyt el, a Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolna mellé temették.

A Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök hozta létre 2021-ben azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket. Az alapítvány olyan támogatást kíván biztosítani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes saját magáról gondoskodni.