Postai úton levélben és online az interneten is ki lehet majd tölteni az újabb nemzeti konzultációs kérdőívet. Több millióan mondhatják el véleményüket, ezúttal az uniós szankciókról. A nyomtatvány a korábbiakhoz hasonló lesz, összesen hét kérdésre lehet majd válaszolni. Ezek kidolgozása még folyamatban van, de biztosan lesz köztük egy, a gázszankciókra vonatkozó rész – hangzott el az M1 híradójában.

Hirdetés

– Brüsszel azt ígérte, hogy az energiaszektorra nem vet ki korlátozásokat, de ezt fokozatosan felülírta

– közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba kiemelte: a szankcióknak súlyos következményei vannak az európai életre. Az államtitkár azt is mondta: mindenkit biztatnak arra, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban.

Hét szankciós csomagot fogadtak el a háború kitörése óta

Az Európai Unió a háború kitörése óta hét szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben. Eközben a gáz ára például a nyolcszorosára, az áramé pedig háromszorosára nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

De úgy tűnik, Brüsszel továbbra is kitart a szankciós politika mellett – legalábbis ez derül ki a csütörtökön kezdődő prágai uniós csúcs meghívóleveléből, amelyet az Európai Tanács elnöke küldött a tagállami vezetőknek. Charles Michel azt írta: az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben.

– A szankciók miatt nehéz helyzetbe került vállalatoknak közös uniós segítségre van szükségük, mert különben megbomlik az európai egység

– erről beszélt Orbán Viktor a magyar–osztrák–szerb csúcstalálkozó után. A miniszterelnök hangsúlyozta: hazánk gázellátása biztosított, köszönhetően Szerbiának. A két ország a legszorosabb energetikai együttműködésre törekszik.

– A háború nem ért véget, Oroszország helyett pedig Európa került válságba

– ezt a Századvég vezető elemzője mondta a Kossuth Rádióban. Palóc André szerint a brüsszeli szankciókat felül kell vizsgálni. Ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt az újabb nemzeti konzultációban.

Az uniós szankciókról szóló nemzeti konzultáció hamarosan indul, a kérdőívek várhatóan heteken belül megérkeznek a magyar családokhoz – olvasható a hirado.hu oldalon.

A teljes cikket a közmédia hírportálján olvashatják.

Korábban írtuk