– Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi esze ágában sincs visszavonni a korábbi döntését, és a földadót a jövőben is be kívánja szedni, ami a népharagot figyelembe véve botrányos

Hirdetés

– így kommentálta a Magyar Nemzetnek Benkő Zsolt városi önkormányzati képviselő a hírt, amely szerint már több mint százezren írták alá a földadó elleni petíciót.

A politikus, aki egyben a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elnöke, kifejtette: számított arra, hogy ha országos petíció indul, akkor sokan csatlakoznak majd a kezdeményezéshez, így annak sikere nem lepi meg. Mint elmondta, a petíciót maga is az elsők között írta alá.

– Márki-Zay Péter viszont továbbra is védi a döntést, és azzal mentegetőzik, hogy az adóbevételt szociális célokra fordítják majd. A városvezetés nem is érti, hogy mi a baja a gazdáknak a földadóval

– emelte ki Benkő Zsolt.

A fideszes önkormányzati képviselő kitért arra is, hogy a városvezetés és a hivatal ráadásul nagyon dilettáns módon kezelte az adónem bevezetését. Szavai szerint január 27-én tették közzé a felhívást, hogy a földtulajdonosoknak a hónap végéig kell jelentkezni önbevallásra.

– A külterületen vagyok önkormányzati képviselő, gazdálkodom is, így sokan felháborodottan engem hívtak telefonon. Az embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy a földtulajdonosnak vagy a területet használónak kell fizetni, esetleg, ha a kettő nem esik egybe, akkor mindkettőnek. Az elégtelen tájékoztatás miatt teljes volt a káosz

– fogalmazott a kormánypárti politikus.

Szerinte a földadó főként annak ismeretében felháborító, hogy tavaly történelmi aszály sújtotta az országot, így Hódmezővásárhely térségét is. A kukorica teljes egészében odalett, adott esetben sok millió forintos kárt okozva a gazdáknak, akik így is elég nagy bajban vannak.

Benkő Zsolt szerint Márki-Zay egy szűk réteget büntet az újonnan bevezetett adóval.

– Valószínűleg azért teszi ezt a polgármester, mert úgy gondolhatja, hogy a gazdák nagy része ­amúgy sem rá szavaz. A földadó bevezetése helyett egyszerűbb lett volna néhány látványberuházást felfüggeszteni vagy elhalasztani, és akkor sokkal több pénzt lehetne szociális célokra fordítani. A földadóból nyolcvanmilliót vár, de a városháza tornyának csinosítgatására csaknem háromszázmillió forintot, a város közepén a régi kemping visszaépítésére pedig négyszázmillió forintot fordított. Utóbbiba 34 turista jött egész tavaly

– fűzte hozzá a fideszes önkormányzati képviselő.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk