Tóth Erik szerint a vasárnapoként megjelenő, közéleti témákra reagáló videói Márki-Zay Péterről azt mutatják, hogy olyan politikus, aki egyszerűen nem képes elviselni a ráhelyeződő nyomást. Hozzátette: amelyik jelölt ezt a nyomást nem képes kezelni, annak esetében joggal merül fel a kérdés, mi lesz vele, ha a kampány valóban elindul.

Hirdetés

Azzal összefüggésben, hogy Márki-Zay Péter sokféle témában megnyilvánul, azt mondta: korábban nem volt országosan elismert politikus, ezért „kényszerhelyzetben van”. Szerinte olyan „imázst próbált meg maga köré kiépíteni, mintha ő lenne az a politikus, aki mindenhez ért”, legyen szó rezsicsökkentésről, gazdaságpolitikáról vagy migrációról, de „összekeveri az áfát az szja-val, mostanában vírusszakértővé is vált”.

Az elemző szerint a megszólalásokból hiányzik a szakértelem. Példaként említette, hogy Márki-Zay a népirtással egyenértékűnek nevezte a 60 év felettiek esetében a Sinopharm-vakcina alkalmazását, amit a WHO és a magyar szakemberek hasznosnak és alkalmasnak találtak. Szerinte az ellenzéki politikus ezzel azt állítja, hogy ezek a szakemberek és szervezetek hazudnak.

Emlékeztetett arra is, hogy a Demokratikus Koalíció petíciót indított el annak érdekében, hogy „megtiltsák Magyarországon a Sinopharm-vakcina beadását”, de az ellenzéki pártok képviselői közül többen is ebben az időszakban „oltásellenes hangulatot próbáltak meg kelteni”. Úgy látja, Márki-Zay Péter bizalmatlanságot kelt egy egyébként használt és bevált vakcinával szemben.

Megjegyezte: az ellenzéki pártok népszerűsége az elmúlt 1-2 hónapban stagnált vagy romlott, és Márki-Zay Péter megítélése sem tudott javulni. Az elemző szerint az ellenzéki kormányfőjelölt nemhogy nem tudott új szavazókat, szimpatizánsokat gyűjteni, ellenkezőleg: „nem tudja ezt az ellenzéki tömböt egységben tartani”, és „ő lehet tulajdonképpen a veszte ennek a baloldali koalíciónak”.

Korábban írtuk