Hirdetés

A kormánypárti politikus a Facebook-oldalán megosztott nyilatkozatban azt mondta: Brüsszel még több bevándorlót akar behozni, és még szélesebbre akarja tárni Európa kapuit. „Szerintünk ez egy tarthatatlan hozzáállás” – hangsúlyozta.

„A kötelező elosztás, a kvóta pedig nem működik, ahogy nem működött nyolc éve és az elmúlt nyolc évben sem, úgy most sem fog működni”

– fogalmazott a képviselő.

Hidvéghi Balázs hozzátette, hogy ezt – mások mellett – Magyarország is világossá tette: „nem vagyunk hajlandók elfogadni azt, hogy ránk kényszerítsenek idegeneket”.

A videó felett azt írta: a mostani franciaországi események világosan megmutatták, hová vezet a tömeges bevándorlás.

„Ezért mi, magyarok, nem fogjuk hagyni, hogy Brüsszel idegen népességet telepítsen a hazánkba”

– áll a bejegyzésben.

Korábban írtuk