Hirdetés

A politikus Facebook-bejegyzésében azt írta: hivatalosan is jelölték Novák Katalint a köztársasági elnöki tisztségre és a javaslatot valamennyi kormánypárti képviselő aláírta. Az íveket Simicskó Istvánnal, a KDNP frakcióvezetőjével hétfőn délelőtt leadták az Országgyűlésnek.

Novák Katalin, a kormánypártok államfőjelöltje – szintén közösségi oldalán – tudatta, hogy levélben mondott köszönetet a Fidesz- és a KDNP-frakció tagjainak, hogy egyhangúlag köztársasági elnöknek jelölték.

Az államfőválasztást március 10-én tartja az Országgyűlés. Március 1-jéig lehet jelöltet ajánlani, a jelölés érvényességéhez a képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges. Minden képviselő egy jelöltet ajánlhat.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly decemberi, évzáró sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Novák Katalint – azóta posztjáról lemondott családokért felelős tárca nélküli minisztert – jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz.

Áder János jelenlegi köztársasági elnök második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le. Az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra.

Korábban írtuk