Hirdetés

Hollik István kijelentette: az egész baloldal kezdettől fogva sumákol a szerencsi időközi választáson induló jelöltjük viselt dolgaival kapcsolatban, és semmilyen érdemi választ nem kapnak. Egyre több olyan ügy lát azonban napvilágot, ami miatt érdemes lenne a baloldalnak válaszokat adnia – folytatta. Példaként említett antiszemita és cigányellenes megnyilvánulásokat, homályos, egyre botrányosabb cégügyeket, a munkavállalók bérének visszatartását, illetve fegyverrel való fenyegetésüket.

Kedden pedig újabb súlyos dolgok láttak napvilágot, sajtóhírek szerint megtalálták Bíró László strómanjait, akiknek segítségével bedöntötte a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet, amelyik nem fizette ki az alkalmazottait, és amelynek évekig a politikus volt a vezetője – mondta Hollik István. Felhívta a figyelmet arra, a baloldal jelöltje annak ellenére nem fizette ki a dolgozókat, hogy több mint 50 millió forintos állami támogatást kapott a szövetkezet, pont a munkahelyek megvédése érdekében.

Senki nem bízhat a baloldal jelöltjében, még egy céget sem tudott elvezetni, és a munkavállalókat nem fizette ki – összegzett a kommunikációs igazgató, aki szerint Bíró László inkább eltüntette az ötvenmillió forintos támogatással kitömött céget, hogy ne kelljen fizetni a dolgozóknak. Ez is alátámasztja szerinte a megfélemlített és kisemmizett varrodai dolgozók korábbi beszámolóját, miszerint Bíró László fegyverrel is megfenyegette őket. Azzal összefüggésben, hogy Bíró László azt mondta, a céget egy szakértői csapatnak adta tovább, a kormánypárti politikus elmondta: ezalatt egy elhunyt alkoholistát, és két olyan embert kell érteni, akik egy romos házba voltak bejelentve. Utóbbit alátámasztandó egy képet is felmutatott a lakhatásra alkalmatlan ingatlanról.

Értékelése szerint ezek az emberek strómanok, akiknek az lett volna a feladata, hogy „elvigyék a balhét” Bíró László helyett. Hollik István azt is mondta, hogy a jelölt mögött az a Gyurcsány Ferenc áll, aki korábban bezáratta a szerencsi cukorgyárat, azt a vállalkozást, ami a körzetben több ezer embernek biztosított munkát és megélhetést. A kommunikációs igazgató összegzése szerint a szerencsi munkahelyeket Bíró Lászlóra bízni olyan, mintha a kecskére bíznák a káposztát. A baloldal jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat, ahogy ezt tette az általa vezetett szociális szövetkezetnél – értékelt.

Korábban írtuk

A kormánypárti politikus kérdésre a szerdán nyilvánosságra kerülő uniós migrációs csomagról azt mondta: a migrációs paktum részletei még nem ismertek. Ugyanakkor a kormánypártok a magyar emberek pártján állnak, akik többször egyértelműen kinyilvánították akaratukat, miszerint nem kérnek semmilyen illegális migrációból, illetve kötelező betelepítési kvótából. Abban tud Magyarország segíteni, hogy visszaszállítsák az illegális bevándorlókat – mutatott rá Hollik István.

Hozzátette: ebben az ügyben nincs kompromisszum, ez a kormány alapállása, amit a bizottság is tudhat. „Ebből egy jottányit sem fogunk engedni, sem kötelező betelepítési kvóta, sem illegális bevándorlás legálissá tétele, ebben Magyarország nem tud és nem is fog együttműködni” – jelentette ki a kommunikációs igazgató. Arra, ha ebből uniós bírósági ügy lenne, úgy válaszolt: állnak elébe, a magyar alaptörvény egyértelműen fogalmaz. Magyarországé a jog, hogy eldöntse, ki jöhet be ide és ki nem, és ezt az alaptörvény szerint senki sem veheti el tőlünk – mondta.