Hollik István azt mondta, hogy most éppen a „Soros-hálózat” buktatta le őket, ugyanis pénteken jelent meg, hogy az Action for Democracy nevű szervezet egy támogató emailben maga írta le, ő a baloldalt, a pártokat támogatta az általa megszerzett pénzből.

Hirdetés

„Úgyhogy Gyurcsányék makacs tagadása ellenére immár tény, hogy a baloldalhoz nagy összegben gurultak azok a bizonyos dollárok, így tehát már csak egyetlen, de annál fontosabb kérdés maradt: pontosan mit kért a Soros-hálózat a támogatásért cserébe” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy az nyilvánvaló, hogy a milliárdok nincsenek ingyen.

Hollik István szerint a válasz a „dollárbaloldal” elmúlt kétéves tevékenységéből könnyen kiolvasható: világos, hogy a háborúpárti Soros-hálózat a háború támogatását kérte Gyurcsányéktól.

Korábban írtuk

A kommunikációs igazgató azt mondta, hogy így történhet meg, hogy a magyar érdeknek és a józan észnek is ellentmondva a „dollárbaloldal” az elmúlt két évben végig a fegyverszállítást és a katonák küldését javasolta és a háború folytatása mellett érvelt.

Hozzátette, hogy ez most, amikor Európai vezetők már a nyilvánosság előtt is katonák Ukrajnába küldését javasolják, konkrét veszélyt jelent és kockára teszi a magyar biztonságot.

„Ezért azt követeljük, Gyurcsányék hiába erre kaptak utasítást, azonnal hagyjanak fel a háborúpárti politikájukkal és ne akarják Magyarországot belerángatni ebbe a konfliktusba” – hangsúlyozta Hollik István.