A tényállás szerint az ügy három vádlottja Budapesten a VIII. kerületben élt hajléktalanként. 2020. április 3-án este 21 óra körül felszálltak a Kőbányai úton a 28-as villamosra, belekötöttek a sértettbe és barátjába, akikkel egy kistermetű kutya is utazott. Az elsőrendű vádlott előbb a kutyát piszkálta, majd leköpte a sértettet, dulakodott vele, végül elővette a kését és szíven szúrta az áldozatot. A sértett barátja próbált a férfi segítségére sietni, de a másodrendű vádlott megütötte őt.

Hirdetés

A 26 éves sértett a szúrás következtében rövid időn belül a helyszínen életét vesztette. A vádlottak elmenekültek, de nem sokkal később elfogták őket a környéken a rendőrök.

A bíróság a bizonyítás során megállapította: a szúrás pillanatában a vádlott felismerte annak reális lehetőségét, hogy tette alkalmas az élet kioltására. A bíróság a büntetés kiszabásánál nyomatékos súlyosító körülményként értékelte, hogy az első- és a másodrendű vádlott sorszorosan büntetett előéletű, az elsőrendű vádlott feltételes próbaidő alatt követte el a cselekményt, és azt, hogy egy tömegközlekedési eszközön minden indok nélkül kötöttek bele az utasokba, bántalmazták a sértettet és barátját. A bíróság figyelembe vette azt is, hogy ezek az erőszakos bűncselekmények a fővárosnak ezen a részén kifejezetten elszaporodtak.

Mindezek alapján a törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú döntésében 20 év fegyházra ítélte az elsőrendű vádlottat tettesként, és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. A másodrendű vádlottat bűnsegédként 8 év 6 hónap börtönre ítélte, harmadik társuk, egy nő pedig 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönt kapott emberöléssel összefüggésben elkövetett bűnpártolás miatt.

Az ítélet ellen az ügyész az első- és a másodrendű vádlott vonatkozásában súlyosításért, hosszabb büntetés kiszabásáért fellebbezett, míg az első- és másodrendű vádlottak és védőik felmentésért, eltérő minősítésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. A harmadrendű vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslat bejelentésére.

A fellebbezésekről a Fővárosi Ítélőtábla dönt. A törvényszék fenntartotta az első- és másodrendű vádlott letartóztatását.

Korábban írtuk