Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A vád szerint egy 37 éves férfi megalapításától, 2014. január 7-étől elnöke volt a pártnak, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt nem érte el, de a választásra a Magyar Államkincstártól 149 millió forint támogatást kapott.

Az elnök ebből az összegből csaknem 20 millió forinttal nem tudott elszámolni, ezért külföldi cég nevében kiállított fiktív számlákat állított be a párt könyvelésébe, és az Állami Számvevőszéknek valótlan nyilatkozatot tett.

A bíróság előkészítő ülésén a férfi a vádbeli cselekményt beismerte és lemondott a tárgyalásról.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogadta a vádlott beismerését és jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte – közölte a főügyészség.