A horgosiak elkeseredve figyelik a helyzetet. Az idősebbek félnek a leginkább, azt mondják, a migránsok semennyire sem tisztelik őket. De probléma a sok szétdobált szemét és a rengeteg bűncselekmény is.

Hirdetés

A helyiek arra is panaszkodnak, hogy a bevándorlók megváltoztatták a hétköznapjaikat. De nem csak a horgosiak élete változik: a magyar hatóságok is minden eddiginél jobban védik a határt.

Szombaton egy nap alatt több mint 760 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök és a katonák itthon. Pénteken pedig még ennél is többen próbálkoztak, mintegy 1000-en akartak bejutni az országba.

Idén már több migráns érkezett Magyarországra, mint tavaly egész évben – erről a Migrációkutató Intézet kutatója beszélt az M1-en. Tóth Klaudia úgy fogalmazott: jól látszik, hogy a migránsok egyre agresszívebbek. Míg az előző években alagútásással és a kerítés átvágásával akartak bejutni az országba, idén már fegyvereket használnak és rátámadnak egymásra és a hatóságokra is.

Korábban írtuk

A bevándorlókat Szerbia déli határán kellene megállítani – ezt már a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondta a Szent István-napi ünnepségen, Palicson. Pásztor István emlékeztetett: a Vajdaságra zúduló migránsáradatot a helyiek hét éve tűrik, a helyzet pedig az elmúlt időszakban még rosszabbra fordult.

Egyre frusztráltabban és dühösebben próbálkoznak Európa bevételével, annak az Európának a bevételével, ami egyébként – állítása szerint – örömmel várja őket. A kettős beszéd helyett a megoldások irányába kell elindulni, de ehhez kétségtelenül meg kell szüntetni a jelenlegi áldatlan állapotokat – mondta Pásztor István.

Szerbiában a hatóságok szerint jelenleg mintegy 10 ezer migráns torlódik. Ez a szám azonban jóval magasabb lehet, hiszen sokan bujkálnak az erdőkben vagy az elhagyott házakban is. Szakértők szerint a helyzet őszre tovább romlik majd, Magyarország ezért is döntött a határvédelem megerősítéséről.