Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Juhász Imre Fiume – egy közép-európai város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában címû könyvének példányai Budapesten, az Alkotmánybíróság hirdetőtermében 2020. július 14-én
Hirdetés

Az Alkotmánybíróság épületében megtartott rendezvényen Sulyok Tamás hangsúlyozta: amellett, hogy a kötet átfogó képet nyújt az olvasó számára 1779-től a Magyar Királysághoz tartozó, a kiegyezést követően „a Szent Korona legszebb ékkövének” tartott városról, olyan fontos történeti, jogtörténeti kérdésekkel és összefüggésekkel is foglalkozik, amelyeket eddig a város történetét feldolgozó források ilyen részletességgel nem tettek meg.

Az ilyen művek nemcsak számunkra, de az utánunk jövő generációk számára is értéket hordoznak, tanítanak és hozzásegítenek ahhoz, hogy lássuk: gazdag történelmünk, különleges nyelvünk és hagyományaink méltán tettek bennünket egy büszke európai nemzet tagjaivá – mondta.

Sulyok Tamás, aki a kötet előszavát is jegyzi, arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv egésze „magyar nézőpontból” mutatja be a város történelmi és közjogi fordulatokban gazdag múltját. „A magyar nézőpont nemzeti identitásunk alapja és tartalma is egyben” – fogalmazott. Hozzátette: alapja, mert tudnunk érdemes történelmünk, elődeink szellemi és kulturális gazdagságáról, emellett nemzeti identitásunk tartalma is, melyet kötelességünk továbbadni gyermekeink, unokáink számára, hogy ők is egyszerre érezhessék magukat magyarnak és európainak.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely hiánypótlónak nevezte a kötetet, mivel az a jogtörténeti feldolgozástól Fiume közjogi szerepéig terjedően 1779-től kezdődően bemutatja a város nevezetességeit, iparát és kereskedelmét is, ehhez hasonló komplex mű pedig nagyon kevés, a magyar történelemben jelentős szerepet játszó városról készült. Az egykori Nagy-Magyarország legnagyobb kikötővárosa Közép-Európa 20. századi történetének lenyomata – mutatott rá a miniszter, utalva arra, hogy a város hat ország fennhatósága alá tartozott az Osztrák-Magyar Monarchiától Horvátországig.

Korábban írtuk

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Juhász Imre alkotmánybíró Fiume – egy középkori város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában címû könyvének bemutatóján Budapesten, az Alkotmánybíróság hirdetőtermében 2020. július 14-én

A szerző, Juhász Imre alkotmánybíró arról beszélt, hogy a többi közt az motiválta a kötet megszületését, hogy meglehetősen régi útikönyveink vannak, amelyeket komoly forráskritikával kell illetnünk, illetve a meglévőkben sem lehet megtalálni a városnak azt a 150 éves múltját, amikor a magyar koronához kötődött.

Ugyancsak hiányosnak találta a jogtörténeti feldolgozását annak, milyen jogi felépítményben kapcsolódott a város Magyarországhoz. Harmadik elemként említette a trianoni békeszerződést, amivel ugyan a kötet keveset foglalkozik, valójában bemutatja, milyen példátlan állami segítségnyújtás révén zajlott az ipartelepítés, közlekedésfejlesztés a később elcsatolt városban.

Juhász Imre reményét fejezte ki, hogy könyve hatására nemcsak a nagyközönség, de a kutatók is nagyobb számban fordulnak Fiume felé.

Horváth Attila alkotmánybíró, a könyv szakmai lektora azt hangsúlyozta: a kötet a jogtörténész szakmát is segíti, hiszen a város magyar vonatkozású jogtörténetének nem volt irodalma korábban, egyfajta fehér foltnak számított. A kötet a Szent Korona alatti ország egy valóban idilli időszakát dolgozza fel és elemzi a horvát-magyar közjogi viszonyt is – fogalmazott az alkotmánybíró, majd hozzátette: a könyv a jogi háttér mellett bemutatja a magyar fennhatóság idejének művelődéstörténetét, gazdaságát, kereskedelmét is.

Horváth Attila arról is beszélt: Fiume neve „elfelejtődött”, ma már sokan csak Rijekának nevezik, holott Bécs esetén sem mondjuk azt, hogy az úticélunk Wien, vagy Pozsony helyett azt, hogy Bratislava.

Demeter László, a kötetet megjelentető Heraldika Kiadó tulajdonosa háromszékiként az összefogás szép példájának nevezte a könyvet. „Hiszem és vallom”, hogy magyar történelem és magyar kultúra egy van – fogalmazott Demeter László, aki szerint Fiume a székely ember számára sem idegen, sokan ott szolgáltak a magyar tengermelléken.

A könyvbemutatón mások mellett alkotmánybírák és Varga Judit igazságügyi miniszter is jelen volt.