A Közbeszerzési Hatóság (KH) döntőbizottságának csütörtöki határozata értelmében megsemmisítik a Márki-Zay Péter vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Volánbusz Zrt., valamint a Jovány Busz Kft. között létrejött szerződéseket helyi járatok üzemeltetésére, egyúttal összesen 32 millió forintra büntette a helyhatóságot KH a közbeszerzés szabályainak megsértéséért.

Hirdetés

Az ügy előzménye, hogy Márki-Zay Péter polgármesteri választási kampányában megígérte, hogy ingyenes járatokat biztosítanak az utazóközönségnek Hódmezővásárhelyen.

Ez a projekt el is indult, ám a városvezetésnek nem sikerült zökkenőmentesen vennie az akadályokat: 2020 novemberében a Jovány Busz Kft. nyerte el a munkát, amely azonban olyan buszokkal is végzett személyszállítást, amiket nem volt engedélye üzemeltetni. Ennek eredményeként a szegedi kormányhivatal hónapokra felfüggesztette a Jovány Busz működési engedélyét. A KH vizsgálatából az is kiderült, hogy a cég nem szabályos közbeszerzésen nyert.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk