Fotó: Wikimedia Commons
Hirdetés

Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György fejedelem harmadik gyermekeként született Sárospatakon. Az Erdélyt erőssé és szilárddá tevő „Öreg” Rákóczi a kezdetektől uralkodónak nevelte két felnőttkort megért fiát, az idősebb Györgyöt és a fiatalabb Zsigmondot. Az 1648-ig tartó harmincéves háborúba 1643-ban beavatkozó I. Rákóczi György az 1645-ös linzi békében – igaz, ideiglenesen – hét vármegyét szerzett meg a Habsburg III. Ferdinándtól. A fejedelem ezután a Habsburgok nyugati és keleti ellenfeleire támaszkodva megpróbálta Zsigmond számára a lengyel trónt megszerezni, de ebben 1648. október 11-én bekövetkezett halála meggátolta. A lengyel rendek egy hónappal később a gyengekezű II. János Kázmért, az elhunyt IV. Ulászló testvérét választották királlyá. A nagy műveltségű Zsigmond végül 1651-ben V. Frigyes pfalzi választófejedelem lányát vette el, és a következő évben meghalt.

Bátyja, Rákóczi György 1640-ben lett a kulcsfontosságú váradi erőd kapitánya, majd nagybeteg apja 1642. február 3-án az országgyűléssel fejedelemmé választatta. 1643-ban feleségül vette a Báthory család utolsó sarját, Zsófiát, ezzel a Rákócziak kezére kerültek a Báthory-birtokok. Amikor apja 1644-ben hadba szállt, György kormányzó, majd apja halála után fejedelem lett. 1649-ben szövetségre lépett a lengyel uralom ellen fellázadt Bogdan Hmelnickij ukrajnai kozák hetmannal, majd hűbéri fennhatósága alá vonta a két román fejedelemséget, Moldvát és Havasalföldet.

A Hmelnickij-felkelés és a belviszályok által meggyengült Lengyelországot 1655-ben megtámadta X. Károly Gusztáv svéd király. Hadai kezdetben sikert sikerre halmoztak, elfoglalták Varsót és Krakkót is, de a protestáns hódítók dúlása egyre nagyobb ellenállást váltott ki a katolikus lengyel rendekből. A háborúba beavatkozott Oroszország is, s az egyre szorongatottabb helyzetbe kerülő X. Károly a brandenburgi választófejedelemtől és II. Rákóczi Györgytől kért segítséget, utóbbinak a lengyel koronát is felajánlotta. A fejedelem, hiába óvták tanácsadói, addigi sikereitől megrészegülve, országa erejét túlbecsülve igent mondott. 1657. január 17-én a viski országgyűlésen Rhédey Ferenc, Barcsay Ákos és Serédy István személyében helytartókat nevezett ki, majd másnap – a török Porta tiltása ellenére – 30 ezres seregével betört Lengyelországba.

Nagy ellenállásba nem ütközött, tavasszal bevette Krakkót és csapatai egyesültek a svédekkel. A körülmények azonban gyorsan hátrányára kezdtek változni, mert a dánok megtámadták Svédországot, s X. Károlynak haza kellett vonulnia. A magára maradt fejedelem június 18-án elfoglalta Varsót, de helyzete egyre nehezebbé vált. A lengyelek júniusban betörtek a védtelenül maradt Erdélybe, és felprédálták annak egy részét. Miután júliusban kozák segédcsapatai is cserben hagyták, nem maradt más választása, mint hogy július 22-én megalázó feltételekkel békét kössön az őt üldöző lengyelekkel: hódításait feladta és jelentős hadisarcot is fizetnie kellett. Ő maga néhány száz emberével baj nélkül hazaért, de a Kemény János által vezetett fősereg tatár fogságba esett, ahol egy részük meghalt, a többiek csak magas váltságdíj ellenében szabadulhattak, a Porta pedig bosszúból pusztító tatár sereget szabadított Erdélyre.

Korábban írtuk


A hazatérő II. Rákóczi Györgyöt 1657 októberében az erdélyi országgyűlés letette hivataláról, helyére Rhédey Ferencet választották meg. Rákóczi ebbe nem törődött bele, a székelyek és a hajdúk segítségével 1658 elején visszaszerezte a trónt. A törökök ezt nem ismerték el, Köprülü Mehmed nagyvezír sereggel indult Erdély ellen, s ultimátumban követelte Rákóczi ismételt letételét a fejedelemségről. Az erdélyi rendek erre csak a török pusztítás hatására, 1658. október 11-én voltak hajlandóak, az új fejedelem, Barcsay Ákos magas hadisarc és fontos erődítmények átengedése árán érte el a török visszavonulását. A királyi Magyarországra visszahúzódott Rákóczi 1659 márciusának végén lemondott a fejedelmi címről, de azonnal újabb szervezkedésbe fogott. Garbónál győzött Barcsay hadai ellen, s egy időre ostrom alá vette Szeben várát, ahová a vert seregek visszaszorultak. Az erdélyi harcokba beavatkozott a budai pasa is, aki 1660. május 22-én Szászfenesnél döntő vereséget mért II. Rákóczi Györgyre. A rendkívül véres csatában a leírások szerint a fejedelem oroszlán módjára harcolt, 17 törököt vágott le és öt lovat lőttek ki alóla, de három súlyos fejsebet is kapott. Bár önfeláldozó testőrei ki tudták menteni a csatamezőről, sebeibe két héttel később, 1660. június 7-én belehalt.

Az Isztambulból indult török fősereg már halála után érkezett meg, s bevette Váradot, Lippát és Jenőt, ezzel létrejött az ötödik magyarországi vilájet. A szultán nem engedte meg, hogy II. Rákóczi György fia, az 1645-ben született és hétévesen fejedelemmé választott I. Rákóczi Ferenc foglalja el a trónt, így annak anyjával együtt el kellett hagynia Erdélyt.