Irán kész tárgyalni a nukleáris kérdésről, de nyomásnak nem enged
Szálehi hangsúlyozta: országa az együttműködést és a tárgyalási folyamatot tekinti a legésszerűbb módszernek és megközelítésnek. A vonatkozó orosz javaslatot Teherán rendkívül fontosnak tartja – fűzte hozzá Szálehi. A felek abban maradtak, hogy az indítványról szakértői szinten folytatják a tárgyalásokat.
Lavrov azt hangsúlyozta: reméli, az orosz javaslat kedvező iráni fogadtatása a tárgyalások mielőbbi fejújításához vezet, miután az orosz fél indítványát már szóban elfogadta a hatos közvetítő csoport többi tagja, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína és Németország.
Egyik fél sem bocsátkozott azonban jóslásokba arról, hogy a tárgyalások – ha újra kezdődnek – mikor vezethetnek eredményre. Az Iránban orosz részvétellel épült Busher atomerőműről az orosz politikus kijelentette: már csupán a konkrét időpont egyeztetése van hátra az erőmű hálózatra kapcsolásához.
A külügyminiszterek elmondták: egyetértenek abban, hogy külső felek ne avatkozzanak be a hatalom és az ellenzék között több közel-keleti és észak-afrikai országban folyó párbeszédbe.
Az Iránnal kapcsolatos orosz álláspontot legutóbb Szergej Lavrov ismertette július 12-én, washingtoni látogatásán: eszerint Moszkva ellenzi Irán elszigetelését, és úgy ítéli meg, hogy a nukleáris probléma megoldását csak az együttműködés, a lépésről lépésre, kölcsönösségi alapon való megközelítés hozhatja meg. A Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta: arányosan enyhíteni kell a szankciókon, ha és amilyen mértékben Irán eleget tesz a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség követeléseinek – ez az időközben Lavrov-tervnek elnevezett orosz javaslat lényege.
Kedden Nyikolaj Patrusev, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkára tárgyalt Teheránban az iráni vezetéssel, többek között Máhmúd Ahmadinezsád elnökkel és Szálehivel.
Az orosz-iráni kapcsolatok megromlottak, amikor Moszkva tavaly nyáron támogatta a BT Irán elleni szankciós határozatát, de az utóbbi időben Oroszország fokozta a megoldás érdekében tett erőfeszítéseit. Dmitrij Medvegyev orosz és Ahmadinezsád iráni elnök júniusban Asztanában találkozott a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcsértekezletén, majd több orosz miniszter is járt Teheránban.
Szakértők szerint Moszkva e törekvésével két stratégiai célt követ: az Irán és a nemzetközi közösség közötti közvetítői szerepe erősíti nemzetközi tekintélyét, de az orosz-iráni kapcsolatok önmagukban is értékesek, mert Irán jelentős gazdasági potenciállal bír, és regionális, valamint nemzetközi jelentősége csak nőni fog. Emellett Moszkva igyekszik megakadályozni, hogy az erősödő nyomás valóban nukleáris fegyver előállítására késztesse Iránt – vélik moszkvai megfigyelők.
(MTI)