Szombaton hajnalban Ruzsa térségében kíséreltek meg a katonák feltartóztatni egy gépkocsit, amelyet feltehetően embercsempészek használtak. Az autó a katonák jelzésére nem állt meg, sőt vezetője a járőr felé kormányozta a járművet.

Hirdetés

A katona félreugrott, majd több célzott lövést adott le a gépkocsi kerekeire, amely felborult – írta a lap. A szolgálatban lévő katonák és rendőrök a helyszínen több határsértőt fogtak el, akikkel szemben a további eljárást az illetékes rendőr-főkapitányság folytatja le.

A Magyar Nemzet cikke szerint az idén ez már a második fegyverhasználat volt járőrre támadó embercsempész ellen. Január 6-án a harkai határátkelőnél történt hasonló eset, akkor egy furgonnal törtek át a határon az embercsempészek, akiket végül Ausztriában sikerült elfogni.

A lap kiemeli: a fegyverhasználat mindkét esetben indokolt, jog- és szakszerű volt. Mindkét rendkívüli esemény alátámasztja azt a korábban már jelzett tényt, hogy a nemzetközi szervezett bűnözés embercsempészei szinte kivétel nélkül ellenszegülnek a rendőri, katonai intézkedésnek és a járőrökre támadnak – írta a napilap.

Korábban írtuk